Bejelentkezés

x
Search & Filters

Budapest Park 2015 - Április végén indul a buliszezon Európa legnagyobb szabadtéri szórakozóhelyén!



Április végén kezdi immár negyedik évadját a Budapest Park, Európa legnagyobb szabadtéri szórakozóhelye. Az idei felhozatalban is ott lesz a honi zenei élet krémje, gazdagon tarkítva nemzetközi sztárokkal. A Budapest Park ezúttal is a műfajok változatosságát ígéri, mint egy „multikulti nagyfesztivál”– öt hónapon át.

2012-ben nyitotta meg először kapuit, s hamar Budapest meghatározó kulturális terévé vált a Budapest Park, mely méretében, sokszínűségében és zenei kínálatában is ma már a főváros első számú bulihelyszíne. Tavaly, az öt hónapos szezon alatt majd’ 300.000 látogató fordult meg a 10.000 m2-nyi területen, ahol 93 koncertnapon fellépett mintegy 200 zenekar, 60 Dj és a 11.000 főt befogadni képes buliplacc helyt adott 3 fesztiválnak is. A Budapest Parkban - a legnagyobb koncerteket felvonultató Nagyszínpad mellett - dedikált helyszínt kap az elektronikus tánczene is. A 900 m2-es Park Dance Aréna – rossz idő esetén – a zenekari koncerteket is befogadja, így a Parkban egy program sem maradhat el. A bakeliteket pörgető házibulik hangulatát idézi meg a Retro Kert, ahol két, elkülöníthető tánctéren, kézzel festett, századfordulós plakátok övezte díszletek közt csendülnek fel a ’80-as, ’90-es évek banzájainak slágerei, az olykor kertmozivá vagy sportvetítések helyszínévé is avanzsáló helyszínen. Budapest egyik legizgalmasabb kiállítóterét is rejti A Budapest Park: a Bunker! Galéria tavaly is több kortárs fiatal festőművésznek adott lehetőséget a bemutatkozásra. Mindemellett a legapróbbak számára is nyújt szórakozást a Park, ahol a kreatív kézműves foglalkozásoktól, a gyerekjógán át a titokzatos nyomozásokig számtalan program várja a gyermekeket. A Pöttömkertet a gyermekek ingyen látogatják, a felnőttek belépőjegy árának összegét pedig teljes egészében jótékonysági célra ajánlja fel a Budapest Park.

Mi sem bizonyítja jobban a Budapest Park kiemelkedő jelentőségét a hazai buliéletben, mint hogy a legnagyobb zenekarok ma már - szinte kivétel nélkül – idehozzák legfontosabb koncertjeiket, legyen az születésnap, lemezbemutató, nagy visszatérés vagy feloszlás előtti búcsúkoncert.

Az évadnyitány hétvégéjén rögtön egy nagy kedvenc lemezbemutatója érkezik. Április 24-én a Brains itt mutatja be Superheroes című új hanganyagát. És nem kell sokat várni egy újabb lemezbemutatóra. Másnap, azaz április 25-én lép fel a Hiperkarma zenekar, akik legújabb lemezüket ez alkalommal bemutató Hősök csapatát hívták vendégségül.

 


De ez még nem elég: szintén áprilisban, a hónap végén lép fel a Parkban az Irie Maffia, akik vadonatúj lemezük bemutató- koncertjével itt ünneplik 10. születésnapjukat.

Születésnapi koncertből több is lesz az idei Budapest Park műsorán.  

Május 2-án, az idén 70 éves Földes Hobo László ad koncertet, május 23-án a 30Y ünnepli 15 éves fennállását, június 5-én pedig a 20 éves Bon Bon jubilál a Parkban. Két 10 éves zenekar is a BP Parkban ünnepel.  Június 27-én jön a Vad Fruttik, július 11-én pedig a Kiscsillag érkezik  - bizonyára emlékezetes – születésnapi koncerttel.

A változatosság jegyében, az ígéret szerint „rozétól ázott szerelmes szavakkal és szexi szaxofonszólókkal” várja rajongóit a Wellhello formáció, május 29-én. Másnap pedig a hazai rockélet nagy legendája, az Omega áll színpadra, az egykori Budai Ifjúsági Park emlékére celebrált beatmisével, a Budapest Parkban. A zenekar hamarosan részleteket is elárul, s kiderül majd egy nemzetközi sztár előzenekar, valamint egy hazai rádiós-lemezlovas legenda vendégszereplése és megannyi további részlet is.

Június első hétvégéjén Rúzsa Magdi nagykoncertje csalogatja a közönséget a Parkba. Tavaly novemberi, teltházas bulija után újra Budapestre érkezik a Los Angeles-i Hollywood Undead. A maszkos zenekar, akinek már az első lemeze is majdnem 1 millió példányban kelt el, a modern rockzenébe tökéletesen olvasztotta bele a metál stílusjegyeit, a szókimondó hip- hop szövegelést és az alternatív rockot. Aznapra – azaz június 17-re – várható a Budapest Parkba a Marilyn Manson-i hagyományokat követő Motionless In White, a szolidabb megjelenésű, ám tömörségben hasonló kaliberű Bury Tomorrow és a pimaszul kemény, mégis kellemesen dallamos rockzenét toló Asking Alexandria.

Idén beszünteti működését - 20 sikeres év után - a HS7. A zenekar klubturnéval és fesztiválkoncertekkel zárja le két évtizedes pályafutását. A búcsúkoncertre augusztus 1-én Budapesten, a Budapest Parkban kerül sor.

Egyelőre ennyi, de még sok minden várható a magyar és nemzetközi fronton egyaránt. Részletek itt: http://budapestpark.hu

 


 
Címkék: 
Budapest Park