Bejelentkezés

x
Search & Filters

Bűnösnek találták a Cannibal Corpse korábbi gitárosát

A Cannibal Corpse korábbi gitárosa, Pat O'Brien még 2018-ban került a hatóságok látóterébe egy meglehetősen bizarr ügy kapcsán: a zenész otthona kigyulladt, ezt követően pedig rendkívül furcsán viselkedett,: azt kiabálta, hogy valaki üldözi őt, a földre vitt egy nőt, végül pedig késsel támadt az egyik kiérkező rendőrre, ráadásul a házkutatás során több száz fegyvert, robbanószert és töltényt találtak nála. Most megszületett a bírósági döntés O'Brien ügyében: a gitáros letöltendő börtönbüntetést kapott, amit öt évre felfüggesztettek, emellett 23,793.45 dollár (7,1 millió forint) kártérítést kell fizetnie, 150 órát kell dolgoznia a közmunkaprogram keretében, valamint kerülnie kell a drog- és alkoholfogyasztást, ugyanis bármikor, előzetes bejelentés nélkül ellenőrizhetik, hogy vannak-e ilyen anyagok a szervezetében.
 
O'Brien több mint húsz évig volt a Cannibal Corpse gitárosa, és bár zenésztársai elmondták, hogy mellette állnak és visszavárják őt, végül mégsem várhattak rá, így az utódja a Morbid Angel-ből és a Hate Eternal-ből ismert Erik Rutan lett, akinek játékát a néhány hete megjelent Violence Unimagined albumon is hallhatjuk.