Bejelentkezés

x
Search & Filters

Cannibal Corpse koncert július 22-én a Barba Negra Track-ben!



Az amerikai death metal banda legénysége úgy döntött, téli turnéja után nyáron is visszatér hozzánk, így a hideg november után július 22-én egy forró nyárestén újra Budapesten köszönthetjük  a Cannibal Corpse-ot.

Az 1988-ban alakult banda már jó ideje az egyik legkelendőbb zenekarnak számít stílusában, albumaikból pedig immáron több mint kétmillió fogyott világszerte. Ezek közül a legutóbbi tavaly látott napvilágot A Skeletal Domain címmel, s megjelenése után kapásból a Billboard 32. helyén debütált. A 13-as szám így aztán még véletlen sem hozott balszerencsét a formációnak, mely ennyi koronggal a háta mögött sem képes hibázni, élőben pedig továbbra is felaprítanak minden színpadot, aminek a közelébe kerülnek. Biztosra vehetjük, hogy a Barba Negra Track-ben sem lesz ez másként idén nyáron, amikor remélhetőleg ismét egy felejthetetlen, nyakátmozgató estben lesz része annak, aki az újbudai szórakozóhelyre látogat.

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/813263018761982

 

 

 

Címkék: 
Cannibal Corpse