Bejelentkezés

x
Search & Filters

CJ nélkül folytatja a Thy Art Is Murder – most hogyan tovább?



Vitatkozhatnánk rajta, hogy vajon meglepő-e avagy sem, azonban tény, hogy fájdalmas hírt közölt tegnap a Thy Art Is Murder csapata, miszerint megváltak az énekesüktől, Chris „CJ” McMahon-tól. A közleményt a közösségi média oldalaikra posztolták pénteken és nem telt el sok idő, hogy ez alaposan megmozgassa a követőtáborukat – csak úgy özönlöttek a kommentek és a kérdések.
 
Állításuk szerint CJ-vel már az elmúlt időszakban érezték, hogy nem úgy tudnak együttműködni, ahogy szerettek volna és mintha valami megváltozott volna az énekes gondolkodását, hozzáállását és véleményének kifejtését illetően, ez pedig abszolút nem passzol azzal, amit a csapat többi tagja képvisel. A közleményben azt is a tudtunkra adták, hogy az új albumon, ami a Godlike címet kapta, CJ hangja már nem szerepel. Ez kicsit ellentmondásos, tekintve, hogy a streaming platformokon is még az ő  hangja szerepel. Többen érdeklődtek ezzel kapcsolatban a bandánál a poszt alatti kommentekben, erre pedig a banda nemes egyszerűséggel csak annyit válaszolt, hogy a lemezt újra felvették más hangjával, így – ahogy ők mondták – „CJ helyettese” nemrég be is fejezte a újrafelvételt.
 
 
Tudjuk jól, hogy nemrég CJ egy, a kedélyeket eléggé felborzoló Instagram posztot osztott meg, ahol aztán be indult a komment-lavina és kapott hideget-meleget egyaránt. A banda azonban azt állítja, hogy nem ez volt az egyetlen oka a döntésüknek, már az elmúlt hónapokban érezték az előszelét annak, hogy ez a döntés végül meg fog születni.
 
A poszt után CJ a saját közösségi oldalán jelezte, hogy csinál egy élő-bejelentkezést és elmeséli, hogy pontosan mi a sztori az ő oldaláról, hiszen állítása szerint, ő is az együttes posztjából tudta meg, hogy kirúgták. Végül azonban mégsem jelentkezett be Instagramon, inkább pár napig türelmet kért mindenkitől, hogy összeszedje magát és feldolgozza az eseményeket.
 
Chris „CJ” McMahon
 
Az európai Godlike-turnét ezek az események gyanítjuk, valamilyen szinten felforgatják majd, már most rengeteg olyan kommentet lehet olvasni, ahol a rajongók a nem tetszésüket nyilvánítják ki és nem is akarnak elmenni a koncertre.
 
Sajnáljuk a történéseket, kíváncsiak vagyunk azonban, hogy ez milyen változást hoz majd a banda életében. A turnét nem törölték, így lehetőségünk van nekünk is, hogy az új dalokat élőben is meghallgassuk október 12-én a Barba Negrában. Tény, hogy egyelőre nem tudjuk, ki lesz a mikrofon mögött, de az este így is elég ütős lesz majd!
 
A Concerto Music bemutatja: "Godlike EU Tour 2023"
Thy Art Is Murder
Whitechapel + Fit For An Autopsy + Spite
2023. október 12., kapunyitás 17:30, Barba Negra Red Stage
 
Jegyek:
 
Elővételben: 10900 Ft 
A koncert napján: 11900 Ft 
Balkonjegy: 12.900 Ft
 
Balkon jegy:
 
12900 Ft - limitált (!)