A Coldplay megelőzte az AC/DC-t, a Guns N' Roses-t és a Rolling Stones-t
Minden idők legjövedelmezőbb rockzenei turnéja lett a Coldplay jelenleg is zajló Music Of The Spheres elnevezésű koncertsorozata, így Chris Martinék többek közt az AC/DC-t, a Guns N' Roses-t, a Rolling Stones-t, Elton John-t és a U2-t is megelőzték.
A Music Of The Spheres turné 2022 márciusában indult és azóta is óriási népszerűségnek örvend, amit többek közt az is bizonyíték, hogy a zenekar idén júniusban háromszor töltötte meg a budapesti Puskás Arénát (az első nap beszámolóját itt olvashatjátok) és szinte minden más városban is legalább 2-3 koncertet adnak. Az eddigi 153 fellépésre összesen közel 9 millió jegy talált gazdára, a bevétel pedig már meghaladja a 945 millió dollárt (333,8 milliárd forint).
A rockzenei produkciókat tekintve ezzel a Coldplay vezet, összesítésben azonban van egy előadó, aki megelőzi őket, ő pedig nem más, mint Taylor Swift, aki a The Eras turnéval már 1 milliárd 39 millió dolláros (490,9 milliárd forint) profitot generált.