Bejelentkezés

x
Search & Filters

Corey Taylor: "az amerikai elnök és a szavazói is kibaszott idióták!"

Nemrég megjelent a Slipknot új albuma, a We Are Not Your Kind, 2020. február 4-én pedig Budapesten játszik majd a zenekar a Behemoth társaságában. Ahogy azt már megszokhattuk, a csapat énekese, Corey Taylor mindenről elmondja a véleményét, ezúttal pedig Donald Trump és a szavazói kerültek terítékre nála.
 
"Még mindig nem tudom elhinni, hogy 2016-ban ennyien szavaztak egy ilyen kibaszott idiótára. Lehet, hogy rasszista, egoista és kizsákmányoló, de szerintem a legrosszabb az, hogy idióta, ahogyan azok is, akik őt választották. Ez a döntés annyira visszavetette az egész országot, hogy én ilyet még nem láttam, pedig annak idején egy egész dalt írtam Bush-ról. Szerintem legalább húsz évbe telik majd, mire csak a felét is helyrehozzuk annak a sok szarságnak, amit ez a barom csinált."
 
 
Óriási sikerű VOLT Fesztiválos fellépése után a csapat visszatér hozzánk, és 2020. február 4-én ad koncertet a Budapest Arénában!
 
Corey Taylor, a Slipknot frontemberének elmondása szerint: “Jó érzés visszatérni egy nagyszabású turnéra Európába és az Egyesült Királyságba. Nem számít, hányszor voltunk már, mindig azt érezzük, hogy soha nem elég, nem tudunk minden városban játszani, ahol szeretnénk. De egy dolog biztos: a közönség mindig a világ legjobbjai közül való.”
 
A Slipknot 17 európai országban fog fellépni, ezen belül csak az Egyesült Királyságban nyolc koncertje lesz majd. Az összes állomáson a Behemoth fogja bemelegíteni a közönséget.
 
Jegyek mától kaphatóak a www.livenation.hu és a www.funcode.hu oldalakon keresztül.