Bejelentkezés

x
Search & Filters

Corey Taylor szerint szürreális volt a 14 éves fiával együtt énekelnie



Corey Taylor egy interjúban arról beszélt, milyen érzés volt, amikor a Stone Sour egyik tavalyi koncertjén színpadra lépett 14 éves fia, Griffin Taylor is, és közösen énekelték el a Song #3-t.
 
"Szürreális volt az egész. Ezer dolog kavargott közben a fejemben. Egyébként született tehetség a srác. Sosem csinált még ilyet és nem is gyakoroltunk a színpadon, csak a backstage-ben vettük át a dalt akusztikus gitárral. Mégis elképesztően összeszedett volt a színpadon, úgy tűnt, egyáltalán nem is izgul, a végén pedig lazán előkapta a telefonját és csinált egy selfie-t a közönséggel. Nekem sosem jutna eszembe ilyesmi, de rajta látszott, hogy mennyire büszke a teljesítményére. Szóval a jelek szerint ő is elkapta a 'Taylor-átkot'. Jól megszívta! (nevet)"
 
A Stone Sour egyébként június 25-én adja első magyarországi koncertjét a Barba Negra Track-ben.
 
 
A Barba Negra ötödik évadjának alkalmából több meglepetéssel készülnek a szervezők, az első ilyen az amerikai Stone Sour első magyarországi koncertje. A Slipknot-frontember Corey Taylor másik zenekara még a ’90-es évek elején alakult, de első lemezüket csak 2002-ben jelentették meg. A cím nélküli debütáló albumot eddig további öt követte, Magyarországra a 2017. június 30-án megjelent Hydrograd című új album lemezbemutató körútja kapcsán érkeznek majd.
 
Jegyek:
 
2018.04.30-ig, vagy a készlet erejéig: 8999 Ft
2018.05.01-től a készlet erejéig: 9999 Ft