Bejelentkezés

x
Search & Filters

Csak csajok: The Birthday Massacre, Sirenia, The Agonist, Antaglia, Xerosun koncertbeszámoló - 2017.10.03. Dürer kert

Nem lehet azt állítani, hogy az utóbbi időben elkényeztették volna a szervezők az énekesnős metal zenekarok rajongóit, arra pedig főleg nem mostanában volt példa, hogy öt ilyen csapatot is láthassunk egy este. A Negative Art azonban október 3-án elhozta a Dürerbe a Sirenia, a The Agonist és a The Birthday Massacre közös turnéját, ami látatlanban is izgalmas eseménynek ígérkezett.

A turnés „csomagot” két másik zenekar, a spanyol Antalgia és az ír Xerosun tette teljessé, így tényleg egész este bulizhattak a műfa kedvelői. Az Antalgia saját bevallása szerint progresszív metalt játszik, de ez inkább csak nyomokban jelenik meg a csapat zenéjében, ugyanakkor az is tény, hogy a dalaik túlnyomó rész 5-6 perc körüli hosszúságú. A spanyoloknak ezúttal nagyjából fél óra jutott, de ez alatt megtették, amit lehetett, és Bella Dianez is jól mutatkozott be az este első női főszereplőjeként.

 

 

A Xerosun zenéje merőben eltér az Antalgiáétól, és már csak ezért is nagyon izgalmas ez a turné, mert bár az énekesnős felállás közös a zenekarokban, ezt leszámítva rengeteg a különbség, így nem kellett attól tartani, hogy gyakorlatilag ugyanazt a koncertet kellene megnéznünk egymás után ötször. Martyna Halas-Yeates énekesnőben komoly hang rejlik és a tiszta ének mellett a hörgős témákkal is gond nélkül elboldogul, helyenként a Jinjert vagy éppen az Arch Enemy-t is megidézve, bár a Xerosunnál azért legalább fele-fele arányban vannak a tiszta és a hörgős részek. A német csapat szűk negyven percben bontakozhatott ki, egyre nagyobb közönség előtt és szerintem kifejezetten meggyőző teljesítményt nyújtottak.

 

 

A The Agonist 2015-ös budapesti fellépését az ág is húzta: az akkor még csak egy éve a zenekarban éneklő Vicky Psarakis, aki nem mellesleg az Arch Enemy-be távozó Alissát váltotta, betegség miatt kidőlt és a fiúknak nélküle kellett megoldania a bulit. Most viszont semmi probléma nem volt, sőt, Vicky kifejezetten remek formában énekelt, és persze az sem mellékes, hogy olyan elsőrangú zenészek veszik őt körül, mint Danny Marino, Chris Kells, vagy éppen Simon McKay. A zenekar igyekezett a teljes eddigi pályafutásából válogatni dalokat, amennyire ezt a nagyjából egyórás játékidejük lehetővé tette. Láthatóan és hallhatóan jó néhány Agonist rajongó tombolt és énekelt a színpad előtt és nagyon úgy tűnt, hogy a zenekar mindenki igényeit kiszolgálta.

 

 

A Sirenia már három énekesnőt is „elfogyasztott”, negyedikként pedig Emmanuelle Zoldan érkezett, aki a tavalyi Dim Days of Dolor album előtt lett a zenekar frontlánya, bár a kórus tagjaként korábban is besegített már. A legutóbbi album egyébként szerintem nagyon jól sikerült, sok emlékezetes gitártémával és Emmanuelle erőteljes hangja is új lendületet adott a zenekarnak. Élőben is érezni lehetett, hogy minden rendben a csapat háza táján és mindenki odateszi a maximumot. Ekkorra egyébként már jóformán lépni sem lehetett a teremben, a kezdettől fogva fantasztikus hangulat pedig percről percre fokozódott, ha ez egyáltalán lehetséges. Az én megítélésem szerint a hangszereseket tekintve a Sirenia zenészei vizsgáztak legjobban, az ő szólóik és riffjeik voltak a legütősebbek, az viszont az egész estéről elmondható, hogy végig kiváló volt a hangzás, ami csak még tovább javított az összképen.

 

 

A The Birthday Massacre-rel való első találkozásra egészen pontosan emlékszem: még 2004-ben történt, amikor is az akkori legjobb barátom rátalált a zenekarra, megmutatta a Happy Birthday-t, és attól kezdve mindketten teljesen odavoltunk a bandáért, és különösen Chibiért. Az élet azóta kicsit átrendezte a sorokat személyes téren, és egy időre a TBM is kikerült a látókörömből, pedig a zenekar két-három évente menetrendszerűen kijön egy-egy újabb albummal. Előzetesen kicsit meglepett, hogy tulajdonképpen ők tekinthetők a turné főzenekarának, mert valamiért úgy gondoltam, a Sirenia, vagy a The Agonist nagyobb rajongótáborral rendelkezik, de nagyon úgy fest, hogy ez nem így van, ugyanis már a koncertet nyitó Counterpane alatt beindult az őrület, miután Chibi levarázsolta az állványról a jóval a feje felett lévő mikrofont, majd kis híján az állványt is feldöntötte. Ezt az apróságot leszámítva azonban a TBM bulijában sem lehetett volna nagyítóval sem hibát találni. Főleg az idei Under Your Spell és a 2014-es Superstition dalaiból válogattak, de szerencsére olyan régebbi kedvencek is belefértek, mint a Kill The Lights, a Pins And Needles és a Video Kid. Chibi igyekezett végig kapcsolatot tartani a közönséggel, sokszor nézett és mosolygott a rajongókra, akikben még ekkorra is bőven maradt energia.

 

 

A TBM egyébként nagyjából 70-80 percet játszott, ami egy öt zenekart felvonultató turnén reálisan nézve tényleg a plafon a főzenekar esetében, még akkor is, ha reggelig is elhallgattuk volna őket és a többi bandát is. Mindenesetre a legjobb megoldás talán az lenne, ha hétről hétre visszajönnének a zenekarok így együtt, vagy legalább valamilyen kombinációban, mert ez az összeállítás tényleg annyira erős, hogy képtelenség lenne megunni.

A The Birthday Massacre koncerten elhangzó dalok:

 

01. Counterpane
02. Red Stars
03. Kill the Lights
04. One
05. All Of Nothing
06. Destroyer
07. Superstition
08. Lovers End
09. Under Your Spell
10. Games
11. Leaving Tonight
12. Pins And Needles
13. Broken
14. In the Dark
15. Endless
16. Blue


Fotó: Martina Sestic - Venia Mag

Tóth Mátyás