Bejelentkezés

x
Search & Filters

Csoda történt Schuster Lóránttal! P. Mobil dalra szűnt meg a műtét előtti szívritmuszavara



Köztudott, hogy Schuster Lóránt, a P. Mobil mindenese súlyos betegséggel harcol, azonban a ma reggel egy örvendetes hírt osztott meg a Facebook oldalán, amelyi itt teljes egészében elolvashattok:

 

"Tavaly április 7-én, mikor először operáltak (utolsó pillanatban eltávolítottak egy vastagbél daganatot) kiderült, hogy az orvosi csapatban több mobilos is volt. Mint utóbb megtudtam, a kedves altatóorvos B. doktornő egész műtét alatt P. Mobil számokat játszott.

Idén február 9-én újra betoltak a műtőbe. Az altatató orvos ugyanaz volt, mint az első alkalommal, mondani is ugyanazt mondta: ne féljen Lóránt fel fogom ébreszteni. Azért még utoljára jól körülnéztem!

A többit már a műtős srác mesélte a várakozó családtagjaimnak.

Amint megkaptam a megfelelő dózist, álomba zuhantam, de a szívem elkezdett össze-vissza kalapálni. (Ez nagyon veszélyes is lehet, mert akár az egész keringés is leállhat műtét közben.)

Ekkor a doktornő beütötte a telefonjába a P. Mobilt a youtube-on, rákattintott az első számra, és a fülemhez tartotta a hangszórót. A szívritmuszavar azonnal megszűnt. A műtös gyerek azt mondta, ő még ilyent nem látott.

Később rákérdeztem a doktornőnél, hogy valóban így történt –e. Mosolyogva mondta: Igen, de azért utána gyógyszert is kapott."

 

Mielőbbi gyógyulást Lóri! Az úton menj tovább!

 


 
Címkék: 
Schuster Lóránt
P. Mobil