Bejelentkezés

x
Search & Filters

David Ellefson: "nem a pénz miatt lettem a Megadeth tagja"



David Ellefson egy friss interjúban arról az időszakról beszélt, amikor 1983-ban a Megadeth tagja lett és elmondta, hogy egyáltalán nem a pénz motiválta a döntését.
 
"Volt egy jó barátom, akivel minden fontos dolgot megbeszéltem, így azt is megkérdeztem tőle, hogy szerinte vállaljam-e. Erre azt felelte, hogy az ilyen helyzetekben mindig ki kell venni a pénzt az egyenletből és igazából azon kell elgondolkoznom, hogy akkor is csinálnám ám, ha egy vasat sem kapnék érte. Határozottan igen volt a válaszom, úgyhogy nem is kellett tovább agyalnom a döntésemen. Persze bevallom, hogy volt pár olyan felkérése, amit azért vállaltam be, mert elég jövedelmezőnek tűnt, de mindig megbántam ezeket, és rájöttem, hogy nincs az a pénz, amiért megéri úgy zenélni, hogy nem élvezem."
 
Az anyagiak idővel aztán mégiscsak fontos szerepet játszottak a történetben, ugyanis a 2002-es feloszlás után Ellefson beperelte Dave Mustaine-t és 18,5 millió dolláros (7,4 milliárd forint) kártérítést követelt tőle, arra hivatkozva, hogy korábban nem kapta meg a frontembertől az őt megillető részesedést a bevételekből. A basszusgitáros végül ejtette az ügyet, 2010-ben pedig visszatért a zenekarba, amelynek ezután további 11 évig volt a tagja.