Bejelentkezés

x
Search & Filters

„De mi van a cukormáz alatt?” – Abigél: 'Sugarmama' lemezkritika



Ha van valami, ami most lendületes és abszolút üdítőleg hat, akkor az Abigél bemutatkozó nagylemeze az. A szemtelenül fiatal trió 2018-as alakulása óta két kislemezen van túl és nemrég jött ki a debüt, a Sugarmama, melyhez hasonló hazai anyag mondhatni ritkán fordul meg a lejátszómban. Ráadásul már új számokon dolgoznak a srácok, (nekem őrületesnek tűnik ez a tempó) de nézzük, milyen nyalánkságokat rejt a Cukros-néni! 
 
 
Saját bevallásuk szerint grunge-rock-ban utazik az Abigél, viszont én hallok benne a klasszik brit-rock vonalból is, de olyan modernebb bandák hatását is érezni, mint például a Queens Of The Stone Age, az Idles vagy egy kevésbé vadabb-kaotikusabb Osees. Letisztult, ügyesen megírt, néhol progresszív elemeket is felvonultató, ízig-vérig rock and roll dalokat találunk a Sugarmama-n: mindegyik nótának külön karaktere van, külön sztorija-háttere lehet, de ennek ellenére mégsem széthúzó a cucc. Belül vagyunk a könnyen fogyaszthatóság territóriumán, de mindezt úgy, hogy tökösek és hitelesek maradunk egyszerre. Van benne tér és feeling, pont annyi, hogy hallgatás közben még véletlenül se érezzük bezárva magunkat. A húzós, nyomulós címadó nyitása után, a klipes Mary Jane laza, „surf-punk” feelingje azonnal belemegy a lábakba, táncra perdít és nem ereszt, komoly kis track, gondolom nem véletlenül lett hozzá videoklip. Várallyay Benedek azaz Bebe gitáros-énekes hangja többnyire tiszta, magasabb tónusú, néha a Smashing Pumpkins vezér, Billy Corgan orgánumára emlékeztet, néha pedig Josh Homme-ra a QOTSA-ből, de az Osees-es John Dwyer képe is beugrik pár kurjongatás erejéig. Énekdallamai magabiztosságot sugároznak. A Seems Like kicsit elmegy mellettem, hangulatilag befordulósabb, a 90-es évek grunge-ja talán ezekben a pillanatokban érezhető a leginkább. Mondanom sem kell, szerkezetileg minden passzol: logikusan felépített számok jellemzik ezt az albumot, gördülékenyen jönnek a témák, semmi görcsölést vagy erőltetettséget nem érzek bennük. 
 
"A lemez dalai 1-2 kivétellel pár nap alatt születtek meg az egyik alkotótáborunk alatt, ahol tulajdonképpen egymás után gurultak ki a riffek a kezünk közül, ezért nem is volt tudatos, hogy egy koncepció albumot rakjunk össze, egyszerűen annyira sikerült elkapnunk egymás vibejait, hogy a friss számok teljesen megfértek egymás mellett, és összeállt egy lemeznyi anyag. A Sugarmama albumcím magára a lemezindító dalra reflektál. Úgy éreztük, hogy ez a szám egy olyan friss hangvételt képvisel a korábbi anyagainkhoz képest, ami tökéletesen reprezentálja azt, ami a hallgatóra az elkövetkezendő 35 percben várni fog." - közölte Milei Bálint dobos zenekarral készült friss interjúnkban, amelyet teljes egészében itt olvashattok.
 
 
Az első komolyabb lebegést (nem meglepő módon) a Space Rock adja, nekem ez az egyik kedvencem a lemezről, egyszerűen úgy jó, ahogy van, remek szám. A soron következő Snips ezt a flash-t viszi tovább egy kellemes, instrumentális intermezzo formájában, hogy aztán megtalálhassuk a bolondok aranyát, azaz a Fool’s Gold-ot. Ennek a közepén-végén van egy karcosabb gitártéma, mely mintha a dal finomabb ívét hívatott volna ellensúlyozni, de ahogy írtam, dalírói szempontból makulátlan ez a 9 track, ami hangzásban is megállja a helyét. Az RH Studio-ban készült, Gál Máté által egyben (!) rögzített anyagot, Zwickl Ábel hangmérnök és az énekes-gitáros Várallyay Benedek keverte, kiváló munkát végeztek. A hangkép fül- és rádióbarát, de mégsem billen át a mérleg nyelve a nyálas kommersz felé. A dögös sound tökéletesen reprezentálja a csapat által képviselt élettel teli zenei világot, melyben az összes hangszeres a helyén van és nincs túltolva sem. Amúgy fülessel hallgatva az anyagot még szebben, sőt, bődületesen szól a Sugarmama: a dob gyönyörűen pulzál és odaüt, a basszus frankón megdönget, a gitár-sound pedig harap, mint a veszett kutya! És ha őszinte lehetek, minél többet pörög a lemez, annál szerethetőbbé válik! De most vissza a hátra maradt számokhoz!
 
A Delicious Princess talán az egyetlen, amit nem éreztem annyira erősnek, de ez legyen az én bajom. Lehet valakinek pont ez lesz a favorit. A Curve Fever RHCP-es bézgitár kezdése (Ipolyi-Gáts Hunornak köszönhetjük) aztán visszahoz, szinte lázas leszel tőle, energikus ugrálásra késztet, mely koncerten tuti még nagyobbat szakít. Itt különösen Milei Bálint roppant feszes (már-már improvizatív) dobmunkája tetszik, az utolsó dal mellett még ez a kedvencem. Amúgy technikailag a zenekarból mindenki ott van a szeren, az itt-ott megbújó progos részek, gitárszólók, dobpörgetések is ezt támasztják alá. Az elgondolkodtató záró, Moon Of Swans lebegős témái beivódnak a fülekbe, közel 7 és fél percével az album leghosszabb tétele, súlyos energiák szabadulhatnak fel a hallgatása közben. Egyben ez a lemez legmélyebb dala is, ahol a történet körbeér, majd kerekké válik
 
 
Mit mondhatnék még? Az Abigél bebizonyította, hogy igen is lehet itthon a rock and roll-t szívvel-lélekkel játszani, mindenféle múltba révedő klisés megoldás vagy konkrét nyúlás nélkül. A Sugarmama finom édességekkel csábít: a színes-ízes máz alatt magával ragadó töltelék van, méghozzá robbanócukros változatban. Egyszerűen imádnivaló! Az ötletes, képregényszerűen megrajzolt borítóba csomagolt korong, a Mertez Management égisze alatt jelent meg digipak formátumban és a szokásos digitális platformokon. 
 
A Sugarmama dallistája:
 
1. Sugarmama
2. Mary Jane
3. Seems Like
4. Space Rock
5. Snips
6. Fool’s Gold
7. Delicious Princess
8. Curve Fever
9. Moon Of Swans
 
 
Elérhetőségek: Facebook, Spotify
 
Lupus Canis