Bejelentkezés

x
Search & Filters

December 20-án érkezik a Nightwish a Sportarénába



Javában zajlik már a Nightwish európai turnéja: a nyugat-európai fellépések után december 20-án érkezik a Papp László Budapest Sportarénába a finn zenekar.
 
A turnéra időzítve a Nightwish kiadta a két éve megjelent Human. :II: Nature. lemez digipak turnéváltozatát, ami két CD- és egy Blu-ray lemezből áll. A stúdióalbum mellett a kiadvány egy különleges, interaktív koncertfelvételt is tartalmaz, amit egy Islanders Arms nevű, a virtuális valóság keretei között felépített helyszínen rögzítettek:
 
 
Emellett az együttes nemrég kiadta néhány klasszikus albuma, így az Angels Fall First, az Oceanborn, a Century Child, a Wishmaster és az Over The Hills And Far Away fekete és színes vinyl lemezes változatát is.
 
A zenekar fő dalszerzője és billentyűse, Tuomas Holopainen a következő nagylemezzel kapcsolatos terveiről is mesélt. Elmondása szerint az új album a 2015-ös Endless Forms Most Beautiful és a legutóbbi lemez folytatásaként a trilógia lezáró darabja lesz, amely zeneileg új területeket fedez majd fel, miközben megtartja azokat a monumentális, filmes hatásokat is, amik jellemezték az elmúlt évek anyagait. Az új dalok demói már elkészültek, és Tuomas tervei szerint az intenzív turnézás után a zenekar jövőre vonul majd stúdióba, majd 2024 elején jelenik meg az új lemez.
 
A Nightwish-ban nemrég hivatalosan is taggá vált a turnékon beugró basszusgitáros, Jukka Koskinen. Az énekest, Floor Jansent idén komoly kihívás elé állította az élet: nemrég melldaganattal diagnosztizálták, de szerencsére az időben történt észlelésnek és a gyors műtéti beavatkozásnak köszönhetően Floor november közepén már arról adott hírt, hogy rákmentesnek nyilvánították, és a gyors felépülésnek hála a turnéállomások sincsenek veszélyben. A zenekarhoz egyébként éppen 10 éve csatlakozott a holland énekesnő, és ezt az évfordulót a Storytime új videóklipjével is megünnepelték, összegyűjtve benne az elmúlt 10 év néhány pillanatát:
 
 
A december 20-án, a Budapest Sportarénában fellépő finnek előtt a Beast In Black és a Turmion Kätilöt is színpadra áll. A koncertre a kiemelt állóhelyek már elfogytak, de normál álló- és ülőhelyek még elérhetők. A korábban meghirdetett időpontokra vásárolt jegyek változatlanul érvényesek.
 
a Concerto Music bemutatja: HUMAN. :||: NATURE. European Tour
2022. december 20., kedd 
Papp László Budapest Sportaréna
Nightwish, Beast In Black, Turmion Kätilöt koncertek 
 
Belépő: normál állójegyek 17.900 Ft, kiemelt állójegyek 21.900 Ft, ülőjegyek 14.900-21.900 Ft
 
Jegyek kaphatók a Ticketportal hálózatában.