Bejelentkezés

x
Search & Filters

A Deep Purple emlékezetes produkcióval örvendeztetett meg minket a Budapest Arénában

Deep Purple, Monster Truck – 2019. 12. 09., Papp László Sportaréna
 
Ha összegezni szeretnénk az évet, nem lenne túlzás azt állítani, hogy a Papp László Sportarénában a legendákról szólt 2019, hiszen olyan tekintélyes múltra visszatekintő csapatokat tekinthettünk meg itt a közelmúltban, mint az Omega, a Nazareth és a Scorpions, december 9-én pedig a Deep Purple is csatlakozott a sorhoz.
 
A hétfő nem éppen a legideálisabb nap, de a rajongókat természetesen ez sem tarthatta távol és már a kapunyitás előtt is szép számmal gyülekeztek a mostani és az örök fiatalok az Aréna környékén, ezzel is fényesen bizonyítva, hogy a Deep Purple zenéje valóban örökérvényű és gond nélkül átível az egyes generációkon. Az elvárások persze nyilván mások voltak, hiszen azok, akik már az első, 1987-es budapesti koncerten is jelen voltak, értelemszerűen nem kaphatták meg ugyanazt az élményt az idő múlása és az azóta lezajlott tagcserék miatt, abban viszont ők is joggal bízhattak, hogy a banda ezúttal is egy színvonalas és szórakoztató bulit rak le az asztalra.
 
Bevallom, a vendégként meghívott Monster Truck azon csapatok közé tartozik, amelyek munkássága eddig teljesen elment mellettem, így fogalmam sem volt, mire számíthatok a kanadai zenekartól, de kifejezetten kellemes meglepetést okoztak. Arról persze nincs szó, hogy Jon Harvey és társai megváltanák a világot vagy forradalmi újításokat hoznának a rockzenébe, sőt, inkább éppen az olyan nagy elődök hagyatékát igyekeznek gondozni, amilyen a Deep Purple is. Azt nagy merészség lenne már most kijelenteni, hogy egy-két évtized múlva majd a Monster Truck éppen aktuális turnéján gyűlünk össze az Arénában felidézni a „régi szép időket”, de akár ez is megtörténhet, hiszen a lendület, a zenei tudás és a magabiztos kiállás egyértelműen adott a bandánál, ez a turné pedig remek bizonyítási lehetőség számukra.
 

 
A Deep Purple esetében a setlist előzetes megtekintése előtt is sejteni lehetett, hogy nagyjából mire számíthatunk, vagy éppen mire nem, hiszen például a Child in Time-ot nyilván hiába várta volna bárki is, sőt, akár egészen odáig is elmerészkedhetünk, hogy a zenekar egyfajta biztonsági játékot játszik a legnagyobb sikerdalokkal, amiket még mindig stabilan hoznak, de ez valahol érthető is, hiszen a közönség nagy része erre kíváncsi, ráadásul a csapat átlagéletkora már a 70-et súrolja, ez pedig nem az a kor, aminél bármiben is felelőtlenül kockáztat az ember. Ennek ellenére, vagy talán éppen ezért az intro után felcsendülő Highway Star azonnal berántott mindenkit – jó húzás volt legelőre tenni az egyik legnagyobb slágerüket.
 
 
A csapat legutóbbi albuma alig két éve, 2017-ben jelent meg, de borítékolni lehetett, hogy elsősorban nem az „újkori” lemezek dalai alkotják majd a koncert gerincét, hanem sokkal inkább a 70-es, 80-as években született nagy rockhimnuszok, valamint a szólók, amelyekből szintén bőven jutott erre az estére. Más zenekar esetében talán már túlzásnak is tűnne az egyéni „mutatványok” száma, aminek részben bizonyára a zenészek kora az oka, de igazságtalan lenne felróni az ilyesmit, hiszen olyan legendákat hallhattunk szólózni, mint Roger Glover, Steve Morse és Don Airey.
 
 
A koncert legnagyobb kérdése talán az lehetett, hogy Ian Gillan hogyan birkózik meg 74 évesen az énektémákkal, és bár bizonyára nem úgy hozza a dalokat, mint 30-40 évvel ezelőtt, én nem találtam hibát a teljesítményében, ráadásul érezhetően szívvel-lélekkel énekel, emellett pedig kifejezetten barátságos és közvetlen frontember benyomását keltette. Az este legfelemelőbb és legszebb pillanata azonban nem a színpadon álló zenészekhez, hanem egy olyan társukhoz köthető, aki sajnos már csak lélekben – és fotó formájában a kivetítőn – lehet velük: a billentyűk talán legnagyobb mestere, Jon Lord, akit az Uncommon Man alatt és után idéztek meg gyönyörűen.
 
 
A „rendes” program végére természetesen a Smoke on the Water-t tartogatta a zenekar, aminek örökre bérelt helye van a legnagyobb rockklasszikusok között, a ráadásban pedig a Hush és a Black Night dallamira köszönhettünk el a zenekartól – hogy mennyi időre, azt talán most még senki sem tudja, ahogy azt sem, hogy mennyire lesz hosszú a turné nevében szereplő búcsúzás (The Long Goodbye), de az biztos, hogy a Deep Purple emlékezetes produkcióval örvendeztetett meg minket ebben a bő másfél órában és jó lenne még viszontlátni a csapatot.
 
 
A koncerten elhangzott dalok:
 
01. Highway Star
02. Pictures of Home
03. Bloodsucker
04. Demon’s Eye
05. Sometimes I Feel Like Screaming
06. Uncommon Man
07. Lazy
08. Time for Bedlam
09. Perfect Strangers
10. Space Truckin’
11. Smoke on the Water
 
Ráadás:
 
12. Hush
13. Black Night
 
További képekért klikk ide
 
 
Tóth Mátyás
Fotók: Máté Évi