Bejelentkezés

x
Search & Filters

Destruction: Schmier szerint az internet révén egyszerűbb manipulálni a tömeget, mint valaha



A Destruction frontembere, Schmier a Blabbermouth-nak adott interjút, amelyben szó esett a jelenlegi világpolitikai helyzetről is, annak kapcsán, hogy a banda március 7-én megjelenő új albuma, a Birth Of Malice dalai aktuális témákat boncolgatnak.
 
"Elszomorít, hogy több olyan dalszövegem is valóra vált, amit évekkel ezelőtt írtam. Úgy tűnik, az emberiség semmit sem tanul a történelemből, manapság pedig az internet révén egyszerűbb manipulálni a tömeget, mint valaha. Már konkrét programok és botok is vannak, amiket kifejezetten erre a célra hoztak létre a mesterséges intelligenciával. Erről a jelenségről szól a Cyber Warfare című számunk. Az orosz-ukrán háború kitörésekor valósággal ellepték a botok a Facebook-oldalunkat. Brutális volt. Teleszemelték a posztjainkat a hülye kommentjeikkel és három napunkba telt, mire kitöröltük a 12 ezer hozzászólást és a rengeteg botot. Először csak pislogtunk, hogy mégis mi a fasz volt ez, de aztán rájöttünk, hogy az oroszok akkora bot-hadsereget szabadítottak rá a netre, hogy még egy kis német metal bandát is elértek, aminek semmi köze a politikához.
 
 
Egyébként az sem túl szerencsés, ha valaki kizárólag az internetről tájékozódik, mivel az ott fellelhető információk fele kamu. Persze tudom, hogy sokan két helyen is melóznak, hogy megéljenek, így este már csak arra van energiájuk, hogy gyorsan végiggörgessék a híreket, de akkor sem szabad válogatás nélkül elhinni mindent.
 
A másik dolog, ami kiakasztott, az volt, hogy Elon Musk meg akarja mondani a németeknek, hogy kire szavazzanak. Eleve óriási tiszteletlenség, hogy egy olyan ember papol ilyesmiről, aki egy másik ország kormányához kötődik. Tisztában vagyunk vele, hogy egy szélsőjobboldali pártot népszerűsít, ahogy az is tény, hogy ez egy kis ország, és komoly gondok lehetnek abból, ha több millió migráns akar idejönni. Egyértelmű, hogy ilyenkor előkerülnek a nácik. Láttunk már ilyet. Nincs új a nap alatt. Tényleg nem fér a fejembe, hogy miért nem tanulunk a múltból. Olyan vezetőket kellene választanunk, akik tudják, mit beszélnek. Okos, művelt, tájékozott, önzetlen politikusokra van szükség, akik valóban a nép érdekeit nézik. Csak így lehetne jobb hellyé tenni a világot."