Bejelentkezés

x
Search & Filters

„Disztópikus tájképek” 3000 AD: 'The Void' lemezkritika



A 3000 AD thrash-triója Christchurch városából küldi ránk az áldást és még annyira friss vér, hogy meg sem alvadt a nagy underground zenei palettán. Az új-zélandi csapat debüt albumát tartom a kezemben, a The Void-ot, mely a Total Metal Recordsnak és a Metal Scrap Recordsnak köszönhetően, ízléses digipak formában látott napvilágot. Első a zene, úgyhogy lássuk, mit rejt a korong.
 
A Sam Pryor (gitáros), Scott Austin (basszer) és Hellmore Bones (dobos-énekes) alkotta zenekar nem bízta a véletlenre; minden olyan impulzust, kedvencet belesűrítettek egyetlen lemezbe, ami leginkább hatott rájuk. Fogod a christchurhi kondért (alágyújtasz, benne némi zsiradék, mondjuk szalonna) és a hagyma üvegesre párolása után beledobálod a különféle hozzávalókat: nagy adag thrash metal, csipetnyi speed metal, maroknyi hardcore és street punk majd az elmaradhatatlan pörkölés után idővel mehetnek rá a rock and roll fűszerek. És a víz, illetve sok sör, de azt főzés közben te pusztítod. Nyilván a sorrend nem elhanyagolható, mint ahogy a főzési időlépcsők betartása sem. A muzsikus-pörkölt neve a hangzatos crossover thrash, melyet valójában többféleképpen lehet zeneileg megközelíteni.  Ha hirtelen kellene neveket mondanom, akkor ugyebár a D.R.I., az S.O.D. és az M.O.D. a koronázatlan királyai a műfajnak, de időközben olyan bandák vitték (és viszik) tovább a lángot, mint a Municipal Waste, az Iron Reagan vagy a Siberian Meat Grinder. Utánpótlásból nincs hiány, a 3000AD pedig jó úton halad, hogy idővel (és pár igazán fasza lemez kiadása után) felzárkózzon a nagyok közé. 
 
 
A 3000 A.D. című dallal indul a thrash-hadjárat (bólogatós-odamondogatós középtempózás, apró husogtatással a végin) amit Hellmore punkos énektémái (amolyan Petrozza-Milano-Foresta keverék) színesítenek. Hozzáteszem a többi tag is aktívan kiveszi a részét a vokalizálásból, elég csak meghallgatni a roppant változatos és ütős (igazi partysmasher) Cells-t vagy az akusztikus kezdésű, majd fokozatosan bedurvuló, aljaskodó (favorit) Who’s Watching?-ot. Csak úgy pörögnek a trackek, s már a lemez felénél járunk, a randira-hívós hangvételű, de valójában apokaliptikus These Fires után a The World We Knew-ra kapom fel a fejem, ízig-vérig thrash himnusz, szerintem az album egyik legjobb kompozíciója. Ebben aztán tényleg van minden - de minden a megfelelő arányban és patent hangzásba ágyazva. A hangképbe nem lehet belekötni. Tisztán, érthetően, erőteljesen kivehetőek a hangszerek, semmi agyonpolírozottság, semmi agyondigitalizált sound, nekem nagyon tetszik. Sőt az egésznek van egy old-school feelingje, miközben néhol, mégis progresszív marad. Mindez Clint Murphy és Ryan Smith (Sterling Sound) erénye, kiváló stúdiómunkát végeztek. A nyomulós, klasszikus thrash jegyeket felvonultató majd full-epikus gitárszólóban végződő Journeys után elérkezünk a The Void utolsó és egyetlen instrumentális tételéhez, a Born Under A Black Sun-hoz. Valamennyi Black Sabbath hommage kiérződik, maradunk az albumon domináló, kimért középtempónál, miközben szépen megírt szólóhegyekbe botlunk, s a hangulat már-már dicsőséges, heroikus. Pompás zárása egy korrekt, első nagylemeznek.
 
 
A szövegekbe beleolvasva nem éppen egy rózsaszín és gondtalan világ tárul elénk; sokkal inkább egy kiégett, post-apokaliptikus tájképhez tudnám hasonlítani, ahol az emberi értékek, a szabad választás joga, a közmorál, már múlandó stációban vannak. A retro-futurisztikusra sikeredett (Galatika magazint idéző) hihetetlenül feelinges borító csak tovább erősíti ezt az érzést a hallgatóban, mely Eliran Kantor (Testament, Sigh, Hate Eternal, Gaerea lemezborítók fűződnek nevéhez) festőművész érdeme. Tökéletesen illik a zenéhez, az irányvonal is tetszetős, remélem, a srácok megmaradnak ezen az alkotóti síkon, látok benne rációt. 
 
A bookletben található apró gikszert leszámítva (az albumnyitó 3000AD szövege valami oknál fogva az utolsó oldalon kapott helyet) ez egy meglepően élvezetes korong, a műfaj szerelmeseinek melegen ajánlott, debütnek pedig hibátlan.
 
 
 
Lupus Canis