„A Dropkick Murphys továbbra is az egyik legjobb koncertzenekar” - 2023.02.07., Barba Negra Red Stage (koncertbeszámoló)
Dropkick Murphys, Pennywise, The Rumjacks, Jesse Ahern – 2023. 02. 07., Barba Negra
Érdekesen alakultak a Dropkick Murphys budapesti koncertjének előzményei, mivel a bandán kívül gyakorlatilag minden változott, az időpont, a helyszín és a vendégzenekarok is, de ennek ellenére is sejteni lehetett, hogy jó buli várható, amire ráadásul teljesen megtelt a Barba Negra Red Stage-e.
Eredetileg a The Interrupters melegítette volna be a közönséget a Dropkick Murphys előtt, ők azonban időközben kikerültek a képből, a helyükre viszont hárman is(!) érkeztek, ami egyúttal azt is jelentette, hogy – a sorbaállással és az italok beszerzésével is számolva – érdemes volt a helyszínre érni a 6 órai kapunyitás környékén, mivel nem sokkal később már színpadra is lépett Jesse Ahern. A szólóelőadók mindig nehezebb helyzetben vannak, hiszen egyedül kell megteremteniük a hangulatot, magukra vonzaniuk a figyelmet és lekötni a közönséget, ráadásul úgy, hogy közben azért még elég nagy a jövés-menés. Ahern sikeresen megoldotta a feladatot, ami annak is köszönhető, hogy kifejezetten szimpatikus, barátságos és közvetlen fickó benyomását keltette, a gitárja és mindenekelőtt a hangja pedig elég erősen és tisztán szólt ahhoz, hogy betöltse a teret, annak ellenére, hogy ez a fajta countrys-rockabilly-s zene talán inkább egy kisebb klubban érvényesülne igazán jól. Jesse új albuma egyébként éppen a Dropkick Murphys kiadójánál, a Dummy Luck-nál jelenik majd meg, úgyhogy bizonyára hallunk még róla a jövőben.
A koncertről fotó nem érkezett, így egy korábbi koncertvideóval illusztráljuk a cikket:
A The Rumjacks neve ismerősen csenghet az ír-kelta elemekkel átszőtt zenékre fogékony hazai közönségnek, a banda ugyanis nem egyszer járt már nálunk, annak ellenére, hogy nem kifejezetten a szomszédból, hanem egész pontosan Ausztráliából kell útra kelniük, amit persze láthatóan és hallhatóan szívesen tesznek. A műfaj velejárója, hogy más hangszerek is megszólalnak a gitár, a dob és a basszusgitár mellett, esetükben konkrétan furulya és harmonika, az efféle sokszínűség pedig sajnos gyakran azt eredményezi, hogy nem mindent lehet rendesen hallani, de szerencsére ezúttal nem tapasztaltam ilyen problémát és minden a helyén volt, ahogy egyébként az egész este során is. A buli végére természetesen az An Irish Pub Song-ot hagyták, ami annak idején nagyot ment a YouTube-on, élőben pedig rendesen megmozgatta az embereket: az első sorokban talán nem is akadt senki, aki kibírta volna ugrálás nélkül.
A Pennywise idén már 35 éves, nem túlzás tehát azt állítani, hogy az amerikai, azon belül is a kaliforniai színtér veteránjai közé tartoznak. A bandának egy ideig magyar érdekeltsége is volt, 2010-2012 között ugyanis Téglás Zoli énekelt a csapatban, azóta viszont ismét az eredeti frontember, Jim Lindberg kezében van a mikrofon. A zenekar igazi punk rockos lendülettel vágott bele a koncertjébe, ami a későbbiekben sem hagyott alább, és olyan hangulatot teremtettek, mintha csak ők lettek volna a fő fellépől. Igaz ugyan, hogy a Pennywise öt éve nem adott ki új albumot, de nagyon úgy tűnik, hogy erre nincs is feltétlenül szükség, ha olyan nótákat tudnak felvonultatni, mint a Fuck Authority, a Bro Hymn, vagy éppen az egyik nagy pályatárs, a Bad Religion féle Do What You Want feldolgozása.
A Pennywise-zal ellentétben a Dropkick Murphys legutóbbi albuma, a This Machine Still Kills Fascists megjelenése óta, ami egy különleges anyag lett, mivel akusztikus és country dalok találhatók rajta Woody Guthrie szövegeivel kiegészítve, ami igazából már önmagában csábító lett volna ahhoz, hogy élőben is belehallgasson az ember, de persze nyilván ennél sokkal többre számíthattunk.
A Dropkick Murphys tipikusan azon zenekarok közé tartozik, amelyek a színpadon élnek igazán és erről már az első daloknál megbizonyosodhattunk. Olyan sodró lendület és energia árad a banda minden tagjából, ami önkéntelenül is magával ragad mindenkit és mosolyt csal az arcokra. A zenekarról ugyan sokaknak a mai napig az I’m Shipping Up To Boston ugrik be elsőnek – amelynek egyébként szintén van kötődése Guthrie-hoz – de a koncerteken közel hasonló reakciót vált ki a Johnny, I Hardly Knew Ya, a The Boys Are Back, a The State of Massachusetts vagy személyes kedvencem, a Rose Tattoo.
Ilyen repertoár mellett nincs szükség arra, hogy a külsőségek vigyék el a show-t, és a zenekar nem is bonyolította túl a dolgok ezen részét: a tagok többsége sötét inget és nadrágot viselt, mellettük pedig a Dropkick Murphys felirat virított, és ennyi talán elég is lett volna, de a LED-falon azért rendesen volt „akció”, hol egy vörös rózsa, hol egy egész város képében. A legfontosabb azonban az, hogy Ken Casey és társai úgy zenéltek a közönségnek, mintha csak a barátaiknak muzsikálnának, végig vidáman és közvetlenül, a frontember pedig még pacsizni is lement az elöl állókhoz, és bár a pandémia szerencsére már csak egyre távolabbi rossz emléknek tűnik, az ilyen gesztusok most is megdobogtatják a szívet és bizonyítják, hogy tényleg semmi sem érhet fel az élő zene varázsához.
Jó tudni, hogy azért még 2023-ban is vannak biztos dolgok az életben – a halál és az adók mellett persze – és az is ezek közé tartozik, hogy a Dropkick Murphys továbbra is az egyik legjobb koncertzenekar. Igaz, hogy eredetileg a Budapest Arénában lett volna a koncert és – számomra legalábbis – nem is derült ki, hogy miért került sor a helyszínváltozásra, de a Barba Negra Red Stage tökéletes „otthonnak” bizonyult ehhez a minden szempontból kiváló bulihoz, amelyen mind a négy fellépő remekelt.
A Dropkick Murphys setlistje:
01. Hang 'Em High
02. Famous for Nothing
03. The Boys Are Back
04. Middle Finger
05. Mick Jones Nicked My Pudding
06. Smash Shit Up
07. Johnny, I Hardly Knew Ya
08. Ten Times More
09. Two 6’s Upside Down
10. Turn Up That Dial
11. Barroom Hero
12. Cadillac, Cadillac
13. The Black Velvet Band / You Never Walk Alone
14. Queen Of Suffolk County
15. God Willing
16. ?
17. Skinhead on the MBTA
18. The State of Massachusetts
19. Worker’s Song
20. First Class Loser
21. Good as Gold
22. Dirty Old Town
23. I’m Shipping Up To Boston
24. Rose Tattoo
25. Kiss me, I’m Shitfaced
Tóth Mátyás
Fotók: Barba Negra
Kapcsolódó koncertek, klubok
Kapcsolódó érdekességek
