Bejelentkezés

x
Search & Filters

Eddie Van Halen gyűlölte, ha a legjobbnak tartották

Kevin "Dugie" Dugan több mint 30 éven át volt Michael Anthony basszusgitár-technikusa, és ezalatt jó néhányszor bejárta az egész világot a bandával és baráti kapcsolatot alakított ki a tagokkal. Egy friss interjúban arra kérték, idézze fel a tavaly októberben elhunyt Eddie Van Halen-hez fűződő kedvenc emlékét, és Dugie azt is elárulta, hogy a legendás gitáros egyáltalán nem szerette, ha a legjobbnak tartották.
 
"Sok szép emlékem van Edward-ról. Élmény volt nézni a játékát és látni, hogyan lesz egy egyszerű dalból igazi klasszikus a keze alatt. Én voltam az egyetlen technikus, aki jelen volt Sammy Hagar meghallgatásán. Edward eljátszotta neki a Summer Nights-ot, amin épp akkor dolgoztak, Sammy pedig először csak halandzsázott rá, aztán írt hozzá szöveget és ez a verzió már szinte teljesen olyan volt, mint az, ami végül felkerült az albumra. Varázslatos pillanat volt.
 
Edward nagyon barátságos, jószívű, visszahúzódó és szerény volt. Gyűlölte, ha valaki azt mondta, hogy ő a legjobb. Sem ő, sem a testvére nem is beszélt angolul, amikor megérkeztek Hollandiából. Szó szerint a nulláról indultak és onnan küzdötték fel magukat a csúcsra."