Eddigi legnagyobb színpadi show-jával készül a Slayer
A 2019-ben véget ért búcsúturné után szeptember 22-én koncertezik először újra a Slayer, Kerry King pedig elmondta, hogy az eddigi leglátványosabb show-val készülnek.
"Pont ma kaptam meg az e-mailt, amiben az állt, hogy hat-hét napon fogunk próbálni a koncert előtt és szükségünk is van erre, mivel öt éve nem zenéltünk együtt. A részleteket nem tudom, csak annyit, hogy nagyjából a világvégén leszünk, úgyhogy egy hétre teljesen elszigetelnek mindentől. Izgatott vagyok, mert az biztos, hogy tűzben nem lesz hiány. Nagyon komoly pirotechnikával és látvánnyal készülünk. Olyan dolgokkal, amiket már láthattatok és olyanokkal is, amiket még nem. Ez lesz a Slayer eddigi legnagyobb színpadi show-ja. Hatalmas fesztiválokon lépünk fel főzenekarként, úgyhogy már csak ezért is bizonyítanunk kell. Ami a setlistet illeti, szerintem mindenki megkapja majd, amire vágyik és készülünk néhány meglepetéssel is. Pár dalt annyira régen játszottam, hogy ezeket újra meg kell tanulnom."
Kerry King