Bejelentkezés

x
Search & Filters

Egy antifasiszta csoport tagjai elérték, hogy elmaradjon két koncert



A tervek szerint Münchenben és Berlinben is koncertezett volna a lengyel black metal színtér két jól ismert bandája, az Mgla és a Deus Mortem, azonban egy antifasiszta csoport tagjai elérték, hogy mindkét buli elmaradjon, arra hivatkozva, hogy a zenekarok tagjai kapcsolatban állnak a nemzetiszocialista black metal színtérrel és - a csoport állítása szerint - köztudottan rasszisták.
 
"A Deus Mortem énekese tagja a nemzetiszocialista Infernal War-nak (korábbi nevén Infernal SS) is, aki egy interjúban nyíltan kijelentette, hogy a nácik elveit vallja és véleménye szerint az egész modern társadalom megérdemelné, hogy gázkamrába kerüljön. A zenekarnak emellett olyan gyűlöletkeltő és antiszemita dalai vannak, mint például a Jewhammer. Az Mgla albumai a Northern Heritage-nél jelennek meg, akik számos nemzetiszocialista zenekar lemezeit is kiadják. Mikołaj Żentara ráadásul egyik korábbi együttesével elkészített egy Judenfrei nevű dalt.  Mindkét zenekar erősen antiszemita és rasszista nézeteket vall és köztudottan kapcsolatban állnak a nácikkal. Arra kérjük önöket, hogy töröljék a koncertjeiket!"