Bejelentkezés

x
Search & Filters

Egy másodpercre sem lankadt a kiváló bulihangulat - Bikini koncertbeszámoló 2017.06.30. Budapest park



A Budapest Park gyakorlatilag nap, mint nap bizonyítja, hogy mennyire sokszínű szórakozóhely, legyen szó akár a közönségről, akár a zenekarokról. Egymást váltják a különböző stílusban alkotó fellépők, így mindenki megtalálhatja a kedvére való bulikat. Múlt pénteken azonban egy estén lépett színpadra két olyan kiváló hazai zenekar, akiket elsőre talán nem sokan állítanának párba, így már látatlanban is izgalmasnak ígérkezett a Zanzibar és a Bikini közös koncertje.

Azt hiszem, nem túlzás azt állítanom, hogy a Zanzibar egy meghatározó zenekar az életemben, sok daluk szövege nagyon közel áll hozzám és sokat jelent nekem, sok mindenhez kötődnek, és már csak ezek felidézéséért is szívesen látogatok el időről időre egy-egy koncertjükre, az meg már szinte "csak" a hab a tortán, hogy mennyire jól nyomják élőben. Sajnos nem lehet azt mondani, hogy nagyon el lennénk eresztve magyar rockénekesnőkkel, de az biztos, hogy Rita egy ennél jóval nagyobb mezőnyből is kiemelkedne, nemhogy így.

Szerencsére elég szép számú közönség jött össze, és mindenki "képben is volt" a dalokat illetően (na, persze ki nincs?), és jó volt látni, hogy azok is örömmel énekelték a dalokat, akik elsősorban érezhetően a Bikini miatt néztek le a Parkba. A zenekar a 2015-ös Mindent lehet, mindent szabad című aranylemezes státuszt elért albumával turnézik, de természetesen nem az örök kedvencek rovására, így senkinek nem lehetett hiányérzete, a Zanzibar kihozta a maximumot a rendelkezésére álló időből.

 

 

A Bikini 1982 óta létezik, és bár én csak hét évvel később kapcsolódtam be a körforgásba, igy is bőven lehetett volna már alkalmam élőben megnézni D. Nagy Lajosékat, valamiért azonban mindig elkerültük egymást, pedig egy olyan együttesről van szó, amelyet mindenképpen szerettem volna élőben látni egyszer, és ezúttal már tényleg semmi nem állhatott ennek útjába.

Nagy közhely, hogy a kor csak egy szám, de valóban így van, a zenekar ugyanis az első pillanattól kezdve fantasztikus energiával, profizmussal és lelkesedéssel prezentálta a nagyobbnál nagyobb slágereket a közönség legnagyobb örömére, és persze teljes támogatásával.

 

 

Sok zenekar már egy-egy olyan dalért összetenné a kezét, amit mindenki ismer, de a Bikininek szinte csak ilyenjei vannak, így egy másodpercre sem lankadt a kiváló bulihangulat, ami talán igazán az Adj helyett magad mellett, a Mielőtt végleg elmegyek és persze a Ki visz majd haza? alatt hágott a tetőfokára.

A Parkra egyébként is jellemző, hogy remekül tudnak együtt bulizni a különböző generációk, de ezúttal ez hatványozottan igaz volt, és jó volt látni az idősebbeket és az egészen fiatalokat egyaránt, és ez is csak azt bizonyítja, hogy a Bikini kortalan, és mindenkinek szól, aki szereti a minőségi magyar rockzenét, mert ezt a műfajt a mai napig is csak nagyon kevesen űzik hasonló szinten és minőségben, különösen élőben.

 

 

A Bikini hibátlan koncertet adott múlt pénteken, és az biztos, hogy mostantól nem fogom hagyni, hogy bármi is egy újabb koncert útjába álljon, ugyanis ezt az élményt, ezt a zenekart és ezeket a dalokat nem lehet megunni, úgyhogy a következő bulin találkozunk!

 

További fotókhoz klikk ide!

 

 

Tóth Mátyás

Fotók: Lengyel Balázs