Bejelentkezés

x
Search & Filters

Egy vagyont ért az első Led Zeppelin album borítójának rajza



George Hardie 1969-ben 60 fontért (23 ezer forint) készítette el az első Led Zeppelin album borítóját, amely az 1937-es hindenburgi katasztrófát örökítette meg. Hardie később a Brighton-i Egyetem rajzprofesszora lett és teljesen meg is feledkezett az eredeti borítórajzról, amely 50 éven át hevert egy láda mélyén. George 2014 óta már nyugdíjas, a rajzot pedig nemrég találta meg, méghozzá egy olyan mappában, amelyre egy barátja a "nyugdíjalap" szót írta fel. Az ismerős megérzése helyesnek bizonyult, ugyanis a művész valóban egy vagyont keresett az alkotásával: az előzetes becslések alapján az aukciós ház 25 ezer font (9,7 millió forint) körüli licitre számított, de egy gyűjtő végül ennek több mint tízszeresét, 260 ezer fontot (101 millió forint) fizetett érte, így Hardie nyugdíjas évei garantáltan gondtalanul telnek majd.