Bejelentkezés

x
Search & Filters

Egyet Pesten, egyet Budán, egyet meg a Dunán! - Tripla koncerttel ünnepel a fővárosban a Road!



A 2019-ben, tizenötödik évét betöltő Road zenekar három koncertre készül Budapesten! Az izgalmi faktort növeli, hogy mindhárom koncert más helyszínen és más tematikával lesz látható, persze három egymást követő márciusi napon. A domoszlói csapat mindig is híres volt arról, hogy képes a megújulásra, ha pedig valami jubileumot ünnepelhetnek, egészen biztos, hogy mindenkit képesek meglepni újszerű ötleteikkel. A jubileum jegyében egy hosszú hétvégén, három budapesti helyszínen, három, egymástól eltérő tematikájú bulival ünnepelnek majd.
 
Az első koncert Pesten, az Akvárium Klub Nagy Halljában lesz, ahol a Road eddig még soha nem lépett fel. A második buli helyszíne mondhatni a Road törzshelye, a Barba NegraMusic Club, a harmadik állomás pedig az A38-as állóhajó, ahol eddig szintén nem koncertezett még a szülinapos csapat.
 
“Még sosem játszottunk Pesten, az Akváriumban. – nyilatkozta Molnár Máté frontember. Sok jót hallottunk már erről a helyről, a rendszeresen fellépő zenekarok is elismerően nyilatkoztak az ottani bulik kapcsán, szóval úgy érezzük, itt az ideje, hogy 2019 tavaszán, március 22-én végre beugorjunk mi is az ‘Akvába’. Ráadásul egy igen speciális, nagyszabású ünnepi műsorral készülünk, ami terveink szerint ebben a formában csak itt és csak egyetlen-egyszer lesz látható/hallható a jubileumi évben. Felfrissítjük a korábbi repertoárt, lesznek egészen új átiratok, egy nagyobb formációval érkezünk és kizárólag akusztik dalokat játszunk majd.”
 
 
Ennek az Akusztik műsornak egyébként az alapötlete és gerince az öt évvel ezelőtti, vagyis utoljára 2014-ben bemutatott, 10 éves jubileumára elkészített ‘Akusztik&Metal’ koncertsorozat volt. Ebből az akusztikus koncertből a múlt évben megjelent “Tizenhét” című Road CD-n is találni jónéhány tételt, illetve a zenekar YouTube csatornáján is bele lehet kóstolni az akkori koncertbe.
 
“Mindig vannak kedvenc dalok, melyek valami miatt kimaradnak, ki kellett hogy maradjanak egy-egy koncert, vagy turné repertoárjából.”- folytatta Máté a helyszínek ismertetését. “A március 23-i Barba Negra koncertünkre viszont ezúttal úgy készülünk, hogy ha törik, ha szakad, de semmi ki nem marad. Minden kedvenc színpadra kerül, amit szeretnénk eljátszani. Ahogy a jubileumi buli alcíme is üzeni, -15 év kedvenceit- hozzuk el ezen az éjszakán, hogy tényleg egy olyan ‘Best of Road’ koncertet adjunk, amilyet még sosem csináltunk. Azt akarjuk, hogy mindenki torka szakadtából ordítsa velünk végig az éjszakát és hogy utána legalább két hétig rekedt legyen!” – lelkesedett Máté.
 
Ezen az éjszakán azon daloké a főszerep, melyek nagyban meghatározták és befolyásolták a zenekar elmúlt tizenöt esztendejét. Olyan dalok, amelyek nélkül ma már nincs Road koncert és olyanok, amelyek ritkábban hallott igazán nagy kedvencek. Március 23-án tehát kizárólag a kedvenceké a főszerep.
 
A Road frontembere az igazán különlegesnek ígérkező március 24-i “hajós” buliról is elárult néhány részletet: “Sokszor jártunk már az A38-on, de Road koncert még sosem volt. Mindig mondogattuk, hogy majd egyszer, de aztán sosem jött ki a lépés. Most viszont úgy állnak a csillagok, hogy végre nekünk is lesz hajós bulink. Nem is akármilyen! A 15 év alatti rajongóinkat várjuk szeretettel, ingyenes belépési lehetőséggel, az exkluzív jubileumi duplakoncertre. Bizony, merthogy Budapesten kizárólag, ezen az állomáson adunk egy nap két koncertet, az Akusztik és a Metal koncertek dalaiból válogatva. Pont olyan lesz ez is, mint a tavasz folyamán bármelyik jubileumi állomás, csak ez vasárnap délután, a hajón és a legfiatalabbaknak dedikálva. Ami fontos még, hogy kizárólag, felnőtt kísérővel látogatható és csak a 15 év alattiak számára ingyenes ez a jubileumi duplakoncert. Az előzetes regisztráció pedig kötelező.”
 
A 15 éves jubileumi koncertsorozatra az eseményeket a Mikulás hozta, a programokra a jegyértékesítés december 6-án indul.