Bejelentkezés

x
Search & Filters

Elfeledett magyar zenekarok - Missió



A misszió jelentése alapvetően küldetés. Nem sokat kellett várni, hogy megszülessen egy zenekar, ami névlegesen is hivatásának tekintette a rock életérzést. Főleg úgy, hogy egyáltalán nem elhanyagolhatóak az alkotásaik, amelyek egyébként a hard rock csodálatos életérzését hivatottak terjeszteni. Ha elönt a magány, ha elsodor a körforgás, ne feledd, hogy egyszer lent, egyszer fent. Lehet, hogy átkozott a világ, de a szívedben mindig éljen a remény, csak így lehetsz egyszer te is a föld királya.
 
Idézd fel velünk, a Missió szerintünk legjobb alkotásait:
 
 
A zenekar 1981-ben alakult a következő tagokból: Nemecsek Ernő (dob), Karvaly Lajos (basszusgitár), Cziránku Sándor (gitár) és Angyal Károly (ének). Utóbbi a zenekarvezető szerepet is magára vállalta. A dallamos hard rock volt a cél, és ez a négy nagyon jó zenész garancia is volt a profi, dallamos rockzenére. Első dalaik egy 1982-es évben megjelent kislemez formájában láttak napvilágot, melyek az „Egyszer fent, egyszer lent” és az „Ő csak álmodozott” címeket kapták. Még négy évig koptatták a színpadokat, ami után úgy döntöttek, hogy abbahagyják, így 1985-ben feloszlott a zenekar.
 
Két évnek kellett eltelnie, hogy Turi István bátorságot merítsen és leüljön Angyal Károllyal arról tárgyalni, hogy mit szólna hozzá, ha teljes mértékben átvenné a Missió hagyatékát tőle. Angyal Károly rábólintott, így Turi 1987-ben újjáélesztette a bandát. Igaz még erősen formálódóban volt ez az alakulat, de az energiát nem sajnáló munka már ebben az évben meghozta az eredményét, ugyanis az 1987-es „Robbanásveszély” című klasszikus heavy-metal válogatás lemezre két dallal is sikerült felkerülniük. Ezek voltak a „Sors” és az „Eljön a szabadulás” című művek. Különböző tagcserék után 1988-ban alakult ki ennek a teljesen újraformált együttesnek egy profi felállása. A tagok a következők voltak: Turi István (basszusgitár), aki a zenekarvezető is volt, Tihanyi „Tánci” Gábor (gitár), Tóth Béla (ének), Mándoki Sándor (billentyű), Rácz Attila (dob). Itt mindenképp illik megjegyezni, hogy valóban ismét életre kelt a Missió, de a néven és a stíluson kívül semmi sem egyezett meg a korábbival. Így én ezt egy teljesen új zenekarnak mondanám, a korábbi Missió nyomdokain. De ez semmit nem von le a banda érdemeiből.
 
Az újjáalakulást követően nem is sokat bíbelődtek a zenészek, sorra hozták az újabbnál-újabb és a jobbnál-jobb ötleteket. Az egy éves kitartó munka egy 1989-ben megjelent „Missió I” névre keresztelt, 12 dalt tartalmazó albumban csúcsosodott ki. Ez az anyag volt a közvetlen kapuja az elkövetkezendő öt évben elért Missió sikereknek. Ez idő alatt rengeteget turnéztak, így többek között a Beatrice-vel, vagy a dán Pretty Maids-szal is. Ezek mellett, a kor összes hazai nagy fesztiválján megfordultak. Sikert sikerre halmoztak ezekben az években. A kiugró népszerűséget magával hozó időszak végét az 1994-es év tragikus eseményei zárták le. Ugyanis az énekes Tóth Béla és a Turi István is az égi zenekarba költözött. Ezen súlyos veszteségek meggyengítették az egységet és a kor más irányú zenei stílusai sem kedvezett éppen a zenekarnak. De azért még pár évig a többiek munkálkodtak, gondolkoztak a folytatásban. De végül 1999-ben végleg megszűntek működni.
 
Ha szabad így fogalmazni, akkor Tihanyi „Tánci” Gábor az a zenész, aki harmadjára a hóna alá csapta, igaz a már méretesebb hagyatékot és életre hívta a Missió életérzést a szép idők jegyében. Ezt 2009 tavaszán sikerült megformálni a következő tagokkal: Tihanyi „Tánci” Gábor (gitár), Gönci György (basszusgitár), Marton Sándor (dob) Verestói Géza (ének). Következő év januárjában Budapest egyik akkori ikonikus klubjában a Ráday Kupolában egy koncerttel egybekötve megalapították a Missió klubbot, ahol időről-időre találkoztak. A 2012-es évben úgy hozta a sors, hogy meg kellett válnia a földi élettől a formáció énekesének, Verestói Gézának. Így ennek a reneszánsz szerű újjáéledésnek itt szakadt vége.
 
 
RockerBeI,,I