Bejelentkezés

x
Search & Filters

Első főzős videójával milliós nézettséget ért el egy metalos YouTuber



A Nat’s What I Reckon YouTube-csatorna a karanténidőszakban vált igazán felkapottá, méghozzá egy elég sajátos főzős videónak köszönhetően, amelyben Nat azt mutatja be, hogyan lehet átvészelni a koronavírust egy saját készítésű tésztaszósszal, amit több más hasonló tartalom követett. A metalos YouTuber a TED konferenciasorozat egyik előadásában mesélt a már most legendássá vált videóhoz vezető rögös útjáról.
 
"Nem voltam valami jó tanuló, úgyhogy tizedik végén ott is hagytam a gimit és átmentem egy zenei suliba, csakhogy azt is sikerült elbaltáznom és kicsaptak. Ezután mindenféle szar melókból éltem. Egy moziban is dolgoztam, ahol azzal indítottak, hogy fessem vissza a hajamat zöldről barnára, szedjem ki a piercingjeimet, és legyek nagyon udvarias, miközben pattogatott kukoricát árulok a büfében, mert különben repülök. Megtettem minden tőlem telhetőt, de így is kirúgtak, meg még egy rakás másik helyről is. Ekkoriban kezdtem el videókat csinálni és ezt nagyon élveztem, mert végre volt egy kis sikerélményem. Úgy tűnt, szépen beindul a dolog, felkértek, hogy tartsak egy előadássorozatot Ausztráliában, amelyre elővételben eladtak szinte minden jegyet, aztán persze beütött a koronavírus... Ez volt az utolsó csepp a pohárban. Teljesen összetörtem. Csak ültem a kocsimban a barátnőmmel és sírtam, mert megint kilátástalanná vált az életem és fogalmam sem volt, mit kezdjek magammal.
 
Nézegettem a híreket és mindenhol arról írtak, hogy az emberek őrült mennyiségben vásárolják fel a klotyópapírt és a tésztaszószokat. Utóbbit nem is értettem. Mégis miért vesz bárki is üveges szószt, amikor úgyis otthon kell ülnie egész nap, és simán csinálhatna magának? Elhatároztam, hogy megmutatom, hogyan is kell ezt, hátha valakinek szüksége van egy kis segítségre... az első ilyen videóm többmilliós nézettséget ért el pár hét alatt, amit el sem akartam hinni. Azért szerettem volna megtartani ezt az előadást, hogy elmondhassam, nemcsak hagyományos módon és átlagos külsővel lehet sikereket elérni, hanem zöld hajjal, piercingekkel és egy kis trágársággal is. Lehet, hogy nem mindig azzal van a baj, aki csúnyán beszél, hanem azokkal, akik ezt túl soknak érzik, és talán épp azért leszel eredményes valamiben, mert nem vagy elég képzett máshoz."