Bejelentkezés

x
Search & Filters

Enyhe stroke-ot kapott Brian May



A Queen gitárosa, Brian May egy videóban üzent követőinek és elmondta, hogy néhány napja egy kisebb stroke-ot kapott, ami miatt átmenetileg nem tudta mozgatni a bal kezét, de már jól van és a zenélésben sem akadályozza semmi.
 
"Az elmúlt napok után az a legjobb hír számomra, hogy gitározhatok. Azért nagy dolog ez, mert kétséges volt, hogy így lesz-e. Nagyjából egy hete volt egy kis egészségügyi problémám, amit végül enyhe stroke-ként diagnosztizáltak. Hirtelen egyáltalán nem tudtam mozgatni a bal kezemet, ami őszintén szólva elég ijesztő volt. Azonnal a Frimley Park Kórházba szállítottak, ahol a lehető legjobb kezekbe kerültem, az pedig nagyon izgalmas volt, ahogy útközben villogtak a kék szirénák.
 
Azért nem mondtam el rögtön, hogy miről van szó, mert nem szerettem volna nagy hírverést csapni. Nem vágyom együttérző üzenetekre, úgyhogy kérlek titeket, ne küldjetek ilyeneket, mert akkor ezekkel lesz tele a postafiókom és azt nem szeretném. A lényeg, hogy minden rendben, és azt teszem, amire utasítottak, vagyis semmit. Gyakorlatilag szobafogságot kaptam: nem mozdulhatok ki, nem vezethetek, nem ülhetek repülőre és nem csinálhatok semmi olyasmit, ami jelentősen megemelheti a szívverésemet, de jól vagyok."