Bejelentkezés

x
Search & Filters

"Érezzük, hogy szorul a hurok, egyre fogynak a dalok, kicsúsznak a kezeink közül…" - Lovasi 50 koncertbeszámoló, Budapest Aréna

Meglehetősen ambivalens érzelmekkel tele préselődtünk be a Blahán a metróba, a Lovasi 50 koncertre tartva. Az átlag életkor nagyjából 45 körül volt, nyilván. Szerencsére csak két megállót kellett így, egymásnak nyomódva utaznunk, míg megérkeztünk, és az egész kocsi egy emberként indult meg az Aréna felé.

A beengedés szerencsére pozitív csalódás volt, hamar bejutottunk, minden rendben ment. Az én jegyem a 320-as szektorba szólt, annak is a J sorába, ez lényegében az Aréna legteteje, így, ha épp sikerült attól elvonatkoztatni, hogy mennyire félelmetesen magasan vagyunk, átláthattuk az egész sportcsarnokot és azt a rengeteg embert, aki a koncertre érkezett. Na, de ennyit a körülményekről, 20:15, egy vetítéssel kezdődik a koncert, melyben betekintést nyerhetünk Lovasi András életének eltelt eddigi 50 évébe.

Ezután egy függöny mögül, egyszál gitárral csendül fel a Hang és fény, a megvilágítástól óriásnak látszó Lovasi hatásos belépővel indít, ám sajnos már itt érzékelhető, hogy onnan, ahova engem ültettek, bizony elképesztő mód visszhangzik az Aréna (meglepő, hogy nem lehetett ezt kiküszöbölni), ami azért elég sokat levesz a koncertélményből. Na, de tényleg nem ez számít. Előre, Illéri, előre, mármint ez a dal következett a sorban, eddigre lehullt a lepel és megjelent a zenekar többi tagja is.

 

 

Az első pár dal alatt a monumentális kivetítőn helyet kapott a Pécs szimbólumaként emlegetett TV-torony, ami így pécsiként roppant szívmelengető látvány volt. Én sajnos nem tudok 20 évvel ezelőtti Lovasi koncerteket felidézni (koromból adódóan), és nem voltam sosem olyan „igazi” Kispál klub koncerten sem, de pécsiként már nagyon korán megtanultam, ki is az a Bandi, a hegyről, és minden Fishinges koncerten ott voltam, ahol összefoglalták azt a sok –sok évet, amiről kvázi lemaradtam, és végül is az is több, mint a semmi.

Mikor pár éve egy interjúban össze akartam hasonlítani a ’92-es Mi mehet?, és a 2014-es Kényszer, érdek, ösztönélet című dalokat, még azt hittem, ez a párhuzam eltusolás tárgya lesz, ám nyáron, a Fishinges koncerten, és ezúttal, az Arénában is közvetlen egymás után játszották ezt a két, több szempontból is nagyon összetartozó dalt.

Az este ezen pontján csatlakozott Likó Marcell, a Vad Fruttik frontembere, aki a Semmi konferenciájában énekelt Tenyeremből el című dalt adta elő, és persze Lovasit, Lovasi tud legjobban énekelni, ebben nem is állnék le vitatkozni az ős-Kispál és a Borz rajongókkal, de meg kell jegyeznünk, hogy Likó Marci hangja nagyot dobott az estén!

 

 

A vendégek ettől kezdve egyre csak gyűltek és gyűltek a színpadon. Közben Rezervátum, Menetszél, újabb egyszál gitáros hangszerelésben felcsendülő Csillag vagy fecske, majd egy led-fal ereszkedett le a magasból, külön kis teret kialakítva ezzel, ami ekkor egy kocsma volt, a pulton pedig nem más támaszkodott, mint: Varga Lívius. Mi ez, ha nem Szívrablás? Kihagyhatatlan: Ha az életben és Zsákmányállat, vonósokkal, és a Budapest Bár két tagjával (Farkas Misi és Robi) kiegészülve, egy mulatós duhajkodásba hajlott át a koncert első fele. Annyira belemerült a közönség a mulatozásba, hogy igazából fel sem fogtuk, mikor András bemondta, hogy: „szünet”.

 

 

20 perc pihi. Vagyis inkább helyzetváltoztatás, mert, ahogy a színpad előtti sorokból is szép lassan felálltak az emberek táncolni, úgy a lelátóról is próbált mindenki közelebb jutni, hisz Lovasi is erre bíztatta a közönségét, hogy nyugodtan táncolhatnak a hangpult mögötti nagy placcon. Ezzel folytatódott a koncert második fele. Tisztázni kellett, ki mehet, és hova valójában. Én a színpaddal szemben, messze, a lelátóknál találtam egy álló helyet, így a második etap hangzása fényévekkel jobb volt! Fél siker!

Kezdetben úgy tűnt, most Kiscsillag dalokkal folytatódik az este, mikor megszólalt az Örökre, ám az utána lévő Tökéletes helyettes ismét zavart okozott a koncepció megértésében. Ekkor Lovasi egy Hiperkarma számot kezdett el játszani, amihez természetesen csatlakozott Bérczesi Robi is, aki ezután a Sirályban működött közre. Újabb időutazás a múltba, mikor leereszkedik a led-fal, ám ezúttal nem egy kocsma, hanem Lovasi gyerekszobája jelenik meg előttünk, a maga Bud Spenceres, Eddás, óriás gumi nyuszis valóságában. „Progresszív rockot hallgattunk, néha jazzt is, ha komolyabbnak akartunk tűnni, ha sok volt a szemüveges.” – emlékezett vissza a koncert közben az este főhőse.

A huszonkettedik szám az Apa övének csatja volt, melyre Kiss Tibor ékezett a színpadra, végre, valahára. Egészen szívbe markoló előadás volt, a hegedű szóval kiegészülve. Eztán újabb Kiscsillag dalok sorakoztak a listán: Teremőr, Légyszíves. Utóbbit Németh Juci énekelte, aki kirobbanó energiákat hozott, a már egyébként is felfokozott hangulatú éjszakába. Na, hol van a boldogság? Mi van a boldogsággal? Csendül fel a Szeles című dal, vokál szekciójában Németh Juci és Likó Marcell összekeverhetetlen hangja.

 

 

Érezzük, hogy szorul a hurok, egyre fogynak a dalok, kicsúsznak a kezeink közül… Emese, Napozz Holddal, Jó voltam eddig, Kockacukor, majd stílusos zárásként, minden szereplőt felvonultatva, az Ágy, asztal, tv, hogy mind összeálljanak egy képpé.

Itt vége is lehetett volna az estének, szép zárása lett volna, ám a közönség nem hagyta ennyiben, visszatapsként: Zár az égbolt és egy igazán nagy tombolásra okot adó, kihagyhatatlan: Húsrágó hídverő.

Összességében ugyanolyan ambivalenciával távoztunk, mint amivel érkeztünk, kicsit kusza a szerkesztés, a dalok listája, bár ez várható volt, hisz ahány Lovasi rajongó, valószínű annyi setlistet lehetne összerakni abból az 50 év, közel 300 dalából, amit Lovasi András életre keltett. Voltak megkérdőjelezhető dolgok, de végül is egy felejthetetlen koncertélménnyel gazdagodva, és a magyar underground zenei élet történelemkövével a zsebében térhetett haza mindenki, aki ott volt szombaton az Arénában.

 

További fotókhoz klikk ide!

 

 

Hetesi Júlia

 

Fotók: JéPicture