Bejelentkezés

x
Search & Filters

Erős és masszív lett az Agregator új albuma, az 'A semmiből - a semmin át' (lemezkritika)



A nagy hallgatások időszakában nem is olyan feltűnően sok az az 5 év amit az új Agregator korongra kellett várni. Bár nem tudom honnan számít igazából „nagy visszatérésnek”. Lehet ezt is tisztázni kéne valami szabályzatban, mint ahogy megvan, hogy egy autó hány éves korától kaphat OT-s rendszámot. Az eredeti tervek 2014-es megjelenésről szóltak, de a lényeg, hogy végre megszületett. 
 
Nem mellesleg idén 20 éves a zenekar!
 
A hazai zenekarok közül a hagyományos melodic death-hez talán az Agregator áll a legközelebb és a stílusalapító skandináv bandák többségéhez képest sokkal kevésbé tért le a megkezdett útról. (az In Flameshez képest egész biztosan)
 
A Niklas Sundin által rajzolt borító elég sötét, nyomasztó hangulatú, de szerintem ettől jobb munkái is vannak (csak vessünk egy pillantást a Fall borítójára). Kicsit olyan érzésem van, mintha nem lenne befejezve. Már nem először találkozok a kisebb méretű 10x10cm-es booklettel digipack kiszerelésű cd-nél. Még mindig tetszik. Azt leszámítva, hogy nehezebb dedikáltatni a teljes zenekarral egészen tetszetős. Így lehet különféle bookletje a hagyományos tokos és a digipakk változatnak, ami gyűjtői szempontból csemege-jellegű és egyben pénztárcaellenes.
 
A korong felpörög és kellemesen bedörren a zene. Köteles Leander bábáskodott a keverésnél. A „Leander-albumok” pedig nem szoktak elvérezni a hangzáson. Az igazat megvallva nem is emlékszem az utóbbi években mikor hallottam olyan magyar lemezt, aminek a hangzásába bele tudtam volna igazán kötni. Ez azért egy nagy piros pont a szakmának.
 
Mikus „Tass” Tamás hangján szerencsére nem fogott az idő. Amúgy is az egyik kedvenc hazai hangom a kezdetek óta, mert szerintem ebben a stílusban eleve baromi nehéz úgy énekelni, hogy egyedi is legyen. Az ő hangja pedig azonnal felismerhető.
 
A szokottakhoz képest mintha könnyebben megfogható dallamokkal építkeztek volna a srácok. Nem mentek el enyelgősbe, de visszavettek a zúzásból. Amolyan hagyományos „metálos” jegyek jelentek meg. Könnyebben emészthető lett.
 
A Vérnász kellemesen belesodor az albumba. Jó kis lendületes, bólogatós. A gitárok feltűnően nem akarnak megölni. Jó persze egy átlagos poppert így is legyilkolna a dobhártyáin keresztül. A Hol senki se jár is ugyanerre a vonatra ültet föl. Itt is az tűnt fel, mennyire könnyedek a gitártémák. Tass súlyos hangját remekül ellenpontozzák. Bár a szövegek általában elég sötét hangulatúak, mégsem érezni egyértelműen azt a beborult szomorúságot. Inkább olyan mintha valaki a szemünkbe mondaná a rossz dolgokat, de úgy, hogy ez van, ez ellen harcolj!
 
 
Ivós nóta az Agregatortól? Még ha részleteiben is, de igen, megszületett. Persze nem egy Akela szintű alkohol himnusz, de azért érdekes. Pedig az Az egésztől innen, mindenen túl cím nem ezt sugallta.
 
A Styx folyó hidján már megenged némi majdnem dallamos éneket, de legalábbis vannak kevésbé torokgyilkos témái is. Azt hiszem a legdallamosabb pontja a lemeznek. Érdekes, hogy ez a dal Szabó Dávid szerzeménye, aki azóta már sajnos nem tagja a zenekarnak.
 
A Nem hiszem ezt ellensúlyozva szépen belezakatol a fülbe, de azért nem kaptam föl a fejem, hogy hopp, erre nem számítottam. Igazából annak ellenére, hogy tetszett a lemez a fej felkapásának elmaradása végig megvolt. Ha mindenképp találnom kéne valamit, aminek híján van az album az a meglepetés. Erős, masszív album, „Agregatoros”, de a végére kicsit összefolyik. Egy dal erejéig nem lett volna rossz valami, ami kizökkent.
 
Nem a változatosság a legerősebb fegyvere a korongnak, viszont ha az első szám tetszik, akkor szinte biztos, hogy az egész lemez tetszeni fog.
 
Az album dallistája:
 
1. Vérnász
2. Hol a senki jár
3. Az égő bokrok kertje
4. Az egésztől innen, mindenen túl
5. Mivégre
6. A Styx folyó hídján
7. Nem hiszem
8. A semmin át
9. Zaj
 
 
vtb