Bejelentkezés

x
Search & Filters

Erős rock-metal felhozatal volt az idei Fezen fesztiválon – Székesfehérvár, 2022.07.27-30.



Két év kihagyás után a jubileuminak számító 25. fesztivállal tért vissza a sokszínűségéről híres Fezen, ahol ezúttal talán a szokásosnál is erősebbnek ígérkezett a rockos-metalos felhozatal olyan nevekkel, mint a Meshuggah, a Death Angel, Mercyful Fate, az Epica és a Nightwish, így borítékolható volt, hogy ismét emlékezetes négy nap vár ránk Székesfehérváron.
 
Az előző két évben – a legtöbb más nagy zenei rendezvényhez hasonlóan – a Fezennek is keresztbe tett a koronavírus, és bár most éppen nincs újabb hullám, néhány lemondás sajnos így is történt különféle egészségi okokból. Rögtön az első napon a Halott Pénz fellépése maradt el Járai Márk betegsége miatt, de a műfajra vevő ismerőseim szerint a helyükre beugró Horváth Tamás minőségi cserének bizonyult és jó hangulatú bulit csinált. Ahogy azt már megszokhattuk, ezúttal is két nagyszínpadon zajlottak a legfontosabb események a több kisebb helyszín mellett.
 
A Harmanon elsősorban a poposabb fellépők játszottak, míg a Fehérvár színpadon inkább a rock-metal előadók képviseltették magukat. A szerdai napon a csak női tagokból álló tribute banda, a The Iron Maidens hozta el Steve Harris-ék legjobb dalait, majd a Leander Kills melegítette be a közönséget az első igazi nemzetközi nagyágyú, a Meshuggah koncertje előtt, amelyre gyakorlatilag teljes telt ház lett a színpad előtti küzdőtéren, és annak ellenére, hogy a svéd banda nem tartozik a kedvenceim közé, el kell ismerni, hogy remek bulit csaptak. Aki ezután még bírta szusszal, a Fezen Klub Csarnokban zárhatta az estét a Subscribe-bal, akik a Rage Against The Machine klasszikusait vitték színpadra, de azok sem csalódtak, akik A Nyughatatlan country-rockos koncertjét választották a Captain Morgan Cabriónál. Első napnak aligha lehetett volna ennél jobbat kívánni.
 
Meshuggah
 
Csütörtökre még izgalmasabb és sűrűbb lett a program, és ekkor már alaposan „logisztikázni” kellett, ha az ember minden őt érdeklő koncertből szeretett volna látni legalább egy kicsit, de persze ez azért valahol kellemes probléma. A hőmérséklet erősen közeledett a 40 fokhoz – sőt, napközben talán meg is haladta azt – de a hideg frissítőkkel azért elviselhetőbb volt a hőség, ráadásul már a nap indítása is erősre sikeredett, ugyanis fél 6-tól a Fatal Error indította a programot a Csarnokban. A 6 órási idősávban aztán már lehetett vakarni a fejeket, hogy ki merre menjen (először), ugyanis egyszerre kezdett a Death Angel, a Paddy & The Rats és a Zaporozsec, de mivel az amerikai thrasereket azért a többiekhez képest ritkábban lehet elcsípni, rájuk esett a választásom, és nem is bántam meg, Mark Osegueda és társai ugyanis egy közel másfél órás príma bulit nyomtak, amelybe az újabb dalok mellett jó néhány 80-as évekbeli klasszikus is belefért, és ahogy többen megjegyezték, igazából már csak miattuk megérte jegyet váltani a fesztivál második napjára, pedig a legnagyobb dobás ekkor még hátra volt.
 
Death Angel
 
8-fél 9 magasságában ismét a bőség zavarával küzdöttünk: a Fehérvár színpadon az Alvin és a Mókusok csapott a húrok közé, a Harmanon pedig a Bagossy Brothers Company vezette elő fülbemászó slágereit, én azonban végül a Captain Morgan Cabrio felé vettem az irányt, ahol az Anett & Livi akusztik adott elő System Of A Down nótákat a Tiansen énekesnőjével, Radó Édennel kiegészülve. Ebben a felállásban még nem volt szerencsém élőben látni a lányokat, de nekem úgy tűnik, talán ezzel a trió formációval vált igazán tökéletessé és kerekké a produkció, ami egyébként a kisebb helyszín ellenére kifejezetten sok érdeklődőt vonzott. Ezután még a The Grenma koncertje is szinte teljes egészében belefért, ráadásul Szalay Csongiék nem is játszanak túl sűrűn mostanában, így örülök, hogy el tudtam kapni őket.
 
Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy az egész fesztivál, de talán a teljes magyar nyári koncertkínálat egyik legjobban várt és legizgalmasabb koncertjének ígérkezett a Mercyful Fate fellépése. A banda néhány éve alakult újjá, a koronavírus azonban rendesen keresztülhúzta a visszatérés terveit, így végül csak idén júniusban tudott megindulni a zenekar, vagyis elég hamar láthattuk őket, amiért ezúton is jár a pacsi a szervezőknek. King Diamond teljes „harci díszben”, védjegyévé vált sminkjében és fordított keresztes mikrofonjával lépett színpadra, a produkcióból pedig egy elképesztően hangulatos, minden szempontból profi metal szeánsz kerekedett, ami után a legnagyobb rajongók is megnyalhatták mind a tíz ujjukat: a Melissa albumról öt, a Don’t Break The Oat-ról pedig három dalt játszottak el King-ék, de hallhattuk a The Jackal Of Salzburg című új nótát is, amit ugyan a technika ördöge kicsit megnehezített, de egy kis jammeléssel sikerült áthidalni a dolgot. Ezzel a kis malőrrel együtt is hibátlan koncert volt, és bízom benne, hogy hamarosan újra láthatjuk Magyarországon a zenekart – én biztos ott leszek. Az éjszaka krónikájához még hozzátartozik, hogy fél 12-től a Lazarvs játszott a Csarnokban, 1:45-től pedig a Scary Guyz hozta el a legnagyobb Metallica slágereket.
 
Mercyful Fate
 
Sajnos a pénteki napot egy kisebb rosszullét miatt szinte teljes egészében ki kellett hagynom, pedig a fellépők névsorára ezúttal sem lehetett panasz: Deák Bill Gyula helyére a Kalapács ugrott be 16:30-tól, majd színpadra lépett az Ingite, a Lord, a Fish!, a Cadaveres, az Ossian, a Useme, a Rudán Joe Band, az Aurora és az Epica is, akik még dedikáltak is a koncertjük előtt a merch sátornál. Most ugyan lemaradtam Simone-ékról, de szerencsére viszonylag hamar lehet majd pótolni, hiszen 2023. március 22-én a Barba Negrába érkeznek az Apocalyptica-val közös turnéjukon belül.
 
Epica
 
A fesztivál utolsó napjára is jutott egy lemondás, ami sokaknak fájó pont lehetett, ugyanis a Cro-Mags nem tudott fellépni a dobosuk kisebb rosszulléte és dehidratáltsága miatt, ilyen rövid idő alatt pedig pótolni sem lehetett őket, így inkább a kezdési időpontok módosultak néhány koncert esetében. Ezen a napon egyébként fordult a kocka, mert a Harman nagyszínpadra kerültek át a súlyosabb zenekarok: kezdésnek mindjárt a Down For Whatever, akik ráadásul egy busznyi rajongóval együtt érkeztek, ugyanis Diószegi Kikiék osztálykirándulást szerveztek Budapestről a fehérvári koncertjükre. Sokszor láttam már a bandát, de ezúttal sem okoztak csalódást, még a korai kezdés ellenére sem.
 
A Depresszió hamarosan az Amíg tart album 20 éves jubileumi buliját tartja majd a Barba Negrában, de előtte azért még bevállaltak néhány fesztiválfellépést. Ritka, hogy Halász Feriék 6 óra magasságában játszanak valahol, de ez sem okozott problémát: a zenekar a tőlük megszokott látványos színpadi show-val és a legjobb dalokkal érkezett a Fezenre. A Road koncertjei egyébként is népszerű események, ezúttal azonban még sörjegyeket is szórtak a küzdőtérre, úgyhogy mindenki igyekezett úgy helyezkedni, hogy össze tudjon szedni egy-két ilyet, de persze Mátéék bulija ettől függetlenül is jól sikerült.
 
Depresszió
 
Road
 
Érdekes helyzet állt elő, ugyanis a Nightwish budapesti koncertje immár bő két éve húzódik – idén decemberben talán végre tényleg sor kerül rá – és a sors úgy hozta, hogy Fehérváron előbb láthattuk őket, mint Budapesten. Mivel az egyik kedvenc zenekaromról van szó, valószínűleg csak miattuk is leutaztam volna, és a rengeteg Nightwish póló alapján sokan valóban elsősorban miattuk érkeztek. Nyilván ez erősen szubjektív dolog, de számomra közel sem ez volt minden idők legjobb setlistje a bandától: a 2020-ban megjelent duplaalbum, a Human. :||: Nature. dalai helyett szívesebben hallottam volna más számokat, de a Dark Chest Of Wonders, a Nemo és az I Want My Tears Back kárpótlást jelentettek, igaz, utóbbinál – és persze több másik nótánál is – elég szembetűnő és fájó Marko Hietala hiánya, aki a basszusgitár mellett az énektémákból is vaskosan kivette a részét, viszont összességében a csapat multihangszerese, Troy Donockley sem vall szégyent a vokálokat tekintve. Mindent összevetve jó volt újra látni a zenekart, és méltó lezárásai voltak a fesztiválnak.
 
Nightwish
 
Aki a rock és a metal mellett másra is nyitott – vagy bizonyos alkoholmennyiség hatására nyitottá válik – éjfél előtt nem sokkal a Scooter koncertjén folytathatta a bulizást, H.P. Baxxter pedig hamar kivívta a közönség szimpátiáját, ugyanis nem tévesztette el a város nevét, sőt, még a 25 éves Fezen fesztivált is felköszöntötte. A német együttes után egy több mint háromórás Necc party következett, így a legkitartóbbak akár fél 5-ig is szórakozhattak.
 
A néhány lemondás és az időnként brutális hőség ellenére szerencsésen lezajlott az idei Fezen fesztivál, és már önmagában az örömteli, hogy két ínséges év után újjáéledt a rendezvény. Remélhetőleg az elkövetkező években már minden simán alakul és még sokáig találkozhatunk Fehérváron, hasonlóan erős felhozatallal és hangulattal, mint idén. 
 
Tóth Mátyás
 
Fotók: Fezen Facebook