Bejelentkezés

x
Search & Filters

"Ez a turné tényleg annyira erős, amennyire annak tűnt" - Papa Roach, Hollywood Undead, Ice Nine Kills koncertbeszámoló

Papa Roach, Hollywood Undead, Ice Nine Kills – Papp László Sportaréna, 2020. 03. 04.
 
Látatlanban is az év egyik legizgalmasabb koncertjének ígérkezett a Papa Roach és a Hollywood Undead közös megmozdulása, amelyhez ráadásul az utóbbi években egyre népszerűbbé váló Ice Nine Kills is csatlakozott, így nem okozhatott különösebb meglepetést, hogy még jóval a kapunyitás után is hosszú sor kígyózott az Aréna környékén, amit egyébként erre a koncertre nagyjából lefeleztek, így a színpad középre került, amitől még közelebb érezhettük magunkhoz a zenekarokat. Az elmúlt hetek/hónapok koncertjein többször is téma volt a helyszín hangzásának minősége, így ezen az estén is izgulhattunk, hogy vajon milyen lesz a végeredmény, de szerencsére hamar kiderült, hogy ezen a téren biztos nem lesz probléma: mindhárom banda kiválóan szólt.
 
Az Ice Nine Kills koncertje érezhetően megsínylette a kint feltorlódott sort, sokan nem jutottak még be, vagy elvesztek a büfé-ruhatár-merch pult Bermuda-háromszögében, de azért így is szépszámú közönség előtt bizonyíthatott a csapat, amely számára egyértelműen komoly kiugrási lehetőség lehet ez a turné, és még jobban berobbanhatnak a köztudatba Európában is. Az INK zenéje egyébként nem áll távol a két főszereplő bandáétól, bár azért valamivel kevésbé tolódik el a rap irányába, helyette viszont vannak horroros szövegek és külsőségek, amelyek csúcsát kétségkívül a rövid koncertjüket is záró IT Is The End jelenti, melynek során a színpadon is megelevenedett Mickey egér és Stephen King őrült táncoló bohóca, Pennywise. Bízom benne, hogy a következő lépés egy önálló budapesti buli lesz majd a zenekarnak, amelyen többet is kaphatunk belőlük.
 
 
A Hollywood Undead gyakran jár errefelé: Budapest mellett a soproni VOLT Fesztiválon is elcsíphették már őket a rajongók és a csapat rapper-basszusgitárosa, Johnny 3 Tears is elmondta a vele készített interjúnkban, hogy mindig is erős bázissal rendelkeztek nálunk, így szívesen térnek vissza újra meg újra. Bár előzetesen úgy tűnt, váltott sorrendben játszik majd a két banda a turnén, végül fixen a Hollywood Undead kezd előbb és a Papa Roach zárja az estét mindenhol, de mindketten nagyjából ugyanannyit játszanak, így nem lehet oka panaszra senkinek. Legutóbb szinte napra pontosan két éve láttam élőben a bandát az akváriumos duplakoncert egyik buliján, és már akkor is profi volt a produkciójuk, de mostanra végképp kimaxolták a dolgot. Láthatóan és hallhatóan mindenki tudja a dolgát, és bár a lazaság és a poénok megmaradtak, nem kérdés, hogy igazából egy nagyon alaposan megtervezett és jól koreografált műsorról van szó, ami pont ezért tud ilyen szórakoztató lenni. Mivel a csapatból mindenki énekel/rappel és hangszeren is játszik – az este egyik csúcsmomentuma egyértelműen az volt, amikor a banda dobosa rázendített Bon Jovi ’Livin’ On a Prayer-jére – ügyesen kisegítik egymást és felosztják a teendőket.
 
 
A poénokat ezúttal Charlie Scene hozta, aki nemcsak azt kérdezte meg, hogy ki az, aki most először látja őket, hanem azt is, hogy ki szerint szarok, és miután néhányan jelentkeztek, kilátásba helyezte, hogy kidobatja őket a biztonsági őrökkel. Emellett most is színpadra lépett egy rajongó egy gitárszóló és egy dal erejéig, ami szintén mindig emlékezetes, ráadásul a csapat először játszotta élőben az Enemy-t, és bár így is maradhatott némi hiányérzetünk – nekem elsősorban a Dead Bite és a Riot miatt – összességében egy remek bulit kaptunk, amelynek hangulata már a nyári fesztiválok varázsát idézte.
 
A Hollywood Undead koncerten elhangzott dalok:
 
01. Time Bomb
02. Undead
03. California Dreaming
04. Gravity
05. Heart of a Champion
06. Whatever It Takes
07. Comin’ in Hot
08. War Child
09. Enemy
10. Another Way Out
11. Bullet
12. Day of the Dead
 
Ráadás:
 
13. Everywhere I Go
14. Here Me Now
 
 
A Papa Roach 2015-ben járt legutóbb Budapesten, és az a koncert egyebek mellett arról is emlékezetes maradt, hogy az egyik dal közben ki kellett cserélni a lábdobot, Jacoby pedig végtelenül profin, egy rögtönzött rapbetéttel töltötte ki az időt. Ezúttal nem a koncerten, hanem már a turné előtt történt probléma, ugyanis a csapat gitárosa, Jerry Horton két ujját is eltörte, így Anthony Esperance ugrott be a helyére, vagyis vele kiegészülve robbant be a színpadra a zenekar a bő félórás szünet után. Szinte hihetetlen, de lassan már 30 éves lesz a banda, az pedig még ennél is durvább, hogy Jacoby Shaddix-en nem fog az idő, és csak abból érezhető, hogy azért ő is öregszik, hogy jobban elfárad, miután végigugrál 2-3 dalt egyhuzamban.
 
 
A mostani turné egyébként nagyjából a Papa Roach teljes pályafutását felöleli, de főleg a tavalyi Who Do You Trust? és az idén kereken húszéves Infest lemezek dalai kerülnek előtérbe, így az is tetten érhető, hogyan változott a banda hangzása és stílusa az évek során. Teljes pálfordulásra azért persze nem kell gondolni, ráadásul érezhetően egyformán közel állnak a régebbi és az újabb nóták is a tagok – és a közönség – szívéhez, és valahol pont ebből fakad a Papa Roach talán legnagyobb varázsa: ennyi idő után már nincs miért és nem is kell senkinek megfelelniük vagy bármit is bizonyítaniuk, egyszerűen csak azt csinálhatják, amit szeretnek, ez pedig láthatóan felszabadító hatással van mindannyiukra.
 
A prímet persze a már említette Jacoby viszi, aki még mindig az egyik legkarizmatikusabb és legszórakoztatóbb frontember a színtéren, és bár minden második szava az a bizonyos angol káromkodás, amit mindenki jól ismer, mégsem lehet ezt felróni neki, ahogy azt is elhisszük, hogy tényleg imád együtt és külön-külön is mindenkit, mert bizonyára így is van – erre utal az a megható pillanat is, amikor felolvasta az egyik rajongó szívhez szóló üzenetét az akusztikusan előadott Falling Apart előtt. A megható pillanatok után aztán újra felpörgött a hangulat és jöttek a leghíresebb számok, többek közt a Getting Away With Murder – az este egyetlen pillanata, amikor sajnos mégis akadt egy kis malőr a hangosítással és Jacoby hangja is elcsúszott egy picit – és a To Be Loved, valamint a kettő közé beékelt Prodigy feldolgozás, a Firestarter, amivel a tavaly elhunyt Keith Flint-ről emlékeznek meg estéről estére.
 
 
Mindenképpen érdemes szót ejteni a zenekar többi tagjáról is, annál is inkább, mert a banda titkos fegyvere egyértelműen Tony Palermo, aki maximális pontossággal üti mindazt, amit kell. Tobin Esperance méltó párja ebben basszusgitáron, Anthony pedig tökéletesen pótolta Jerry Horton-t, ráadásul a gitározás mellett időnként billentyűzött is.
 
A ráadás nem okozhatott meglepetést, talán csak a sorrend volt kicsit furcsa, és többen el is indultak kifelé a nagybetűs Megaslágert, a Last Resort-ot követően, hiszen mi jöhetne még a rockdiszkók máig kihagyhatatlan eleme után? A válasz az, hogy a Born for Greatness, ami valószínűleg az üzenete miatt lett a záróakkord, a hangulat szempontjából viszont tényleg jobb lett volna a Last Resort-tal befejezni a koncertet. Persze ez legyen a legnagyobb baj, és ezen az estén igazából ez is volt. Egyik zenekar sem okozott csalódást, és bebizonyosodott, hogy ez a turné tényleg annyira erős, amennyire annak tűnt.
 
A Papa Roach koncerten elhangzott dalok:
 
01. Dead Cell
02. I Suffer Well
03. Blood Brothers
04. Between Angels and Insects
05. Renegade Music
06. Broken Home
07. Elevate
08. Feel Like Home
09. Falling Apart
10. Scars
11. Help
12. Getting Away With Murder
13. Firestarter
14. …To Be Loved
 
Ráadás:
 
15. Who Do You Trust?
16. Last Resort
17. Born for Greatness
 
 
Tóth Mátyás
 
Fotók: Bands Through The Lens