Bejelentkezés

x
Search & Filters

„Ez a zenekar azt kell, mondjam, hogy k..va jó.” - Run For Power (Gary Moore Memorial Band) interjú



Amikor először hallottam a Run For Power zenekarról, rögtön az jutott eszembe, hogy adott egy újabb magyar tribute banda, akik ilyen módon szeretnének előbbre jutni. Aztán elmentem egy koncertjükre és rájöttem, hogy itt korántsem erről van szó. A Run For Power zenekar több mint egy egyszerű tribute zenekar. Saját magukat nem is tribute, hanem emlékzenekarnak, Memorial Band-nek nevezik. Gary Moore munkásságának állítanak emléket a legnagyobb tisztelettel és szeretettel, és teszik mindezt úgy, hogy Gary testvére, Cliff Moore, valamint a zenésztársak, barátok támogatását is élvezik. Reméljük, még jó sokáig. Vámos Zsolttal beszélgettem minderről.

Rockbook: Mikor alakult a zenekar?

Vámos Zsolt: 2012 őszén. Novemberben a Thin Lizzy előtt játszottunk a Pecsában, az volt az első bulink, majd 2013 áprilisában mi voltunk a Gary Moore Emlékest házigazdái az A38 hajón….

Rockbook: Miért pont Gary Moore?

Vámos Zsolt: Nagyon régóta Gary rajongója vagyok, 14-15 éves korom óta nagyobb részben az ő zenéit hallgatom.  Az első emlékestre 2012-ben, a Gary halálát követő évben került sor, ahová engem is meghívott Csillag Zoli barátom, aki a The Lord Of The Strings-Gary Moore rajongói klub vezetője. Ott realizálódott bennem az ötlet, hogy megalakítok egy zenekart és megpróbálom Gary rock korszakát fókuszba állítva az emlékét és zenei örökségének egy darabját őrizni, mert hozzám ez állt a legközelebb, hiszen alapvetően hard rock gitáros vagyok, mindig is ehhez vonzódtam.

Rockbook: Hogy látjátok, van rá igény, hogy tovább vigyétek a munkásságát, illetve hogy előadjátok a dalait?

Vámos Zsolt: Úgy látom igen, van rá érdeklődés. Természetesen ez nem egyszerű a mai zenei helyzetben. Viszont az embereknek tetszik, jönnek, érdekli őket. Ezt jelzi például az is, hogyaz ez év áprilisi A38-as Emlékesten már teltház volt, ami egyrészt Gary Moore zenei hagyatékának, másrészt pedig az igen prominens szereplőgárdának is köszönhető volt.

Rockbook: Van olyan hazai, vagy külföldi tribute - emlékzenekar, akikkel tartjátok a kapcsolatot?

Vámos Zsolt: Tudok sok olyan zenekarról, akik Gary Moore dalait próbálják játszani, legfőképpen a blues korszakának szerzeményeit, de finoman szólva nem épp minőségi szinten, így nem áll szándékomban velük tartani a kapcsolatot, hiszen véleményem szerint csak hitelesen, megfelelő lelki attitűddel és szakmai felkészültséggel szabad ezeket a dalokat játszani, különben értelmét veszti az egész. Külföldi zenekarokról is tudok, de sajnos ott is általában hiányzik a minőség és az esszencia. A hangszeres felkészültségen kívül olyan lélekkel és attitűddel kell eljátszani a dalokat, amit csak nagyon kevesen tudnak. Szerintem ez hiányzik a legtöbb emlék vagy tribute zenekarból.

 

Rockbook: Április 3-án Gary testvérével, Cliffel léptetek fel már nem először az A38 hajón. Milyen volt a közös munka?

Vámos Zsolt: Cliff egy tündéri ember, akivel nagyon jó barátok lettünk. Rögtön itt jegyezném meg, hogy van egy saját zenei irányvonala, stílusa és önmegvalósítási igénye, így nem célja az, hogy a bátyja nyomdokain haladjon és az ő hírét használja fel saját karrierjének építésére. Ezért különösen tisztelem és szeretem. Természetesen évente egyszer örömmel jön, hogy együtt emlékezzünk a testvérére Gary Moore-ra. Nagyon jó vele együtt dolgozni, nagyon pozitív, segítőkész és remek ember, aki nem mellesleg elképesztően jól gitározik is. Van mit tanulnunk tőle.

 


Rockbook: Hogy kerültetek kapcsolatba?

Vámos Zsolt: Az első emlékest kapcsán, 2012-ben. Csillag Zoli, aki a Gary Moore fan club vezetője, ő hívta meg Cliff-et, valamint Gary egykori blues zenészeit is, továbbá egy elképesztően nagy kvalitású német blues-rock gitárost Henrik Freischlader-t, éstöbbek között engem is. Ott ismertem meg és lettünk jó barátok.

 

Rockbook: A legtöbben úgy nyilatkoztak, hogy a Run For Power volt a legjobb a legutóbbi emlékesten. Erről ti kaptatok visszajelzéseket?

Vámos Zsolt: Hízelgő ezt hallani, de nyilván ez nagyon szubjektív megítélés. Az biztos, hogy annak az estének mágikus atmoszférája volt… és az is biztos, hogy ez a zenekar k..va jó. Remek zenészekből áll, név szerint Kiss Zoltán énekes, Szentmihályi Gábor dobos, Mezőfi József basszusgitáros és Szebényi Dániel billentyűs kollégáimból, és mivel Gary Moore rock korszakát elevenítjük fel, mindenképp kuriózum. Talán ezért is szeretik az emberek ennyire. Bár most lassan elkezdjük a blues műsor felépítését is…..

Rockbook: Említetted, hogy teltház volt a legutóbbi emlékesten és hogy szerencsére nagy az érdeklődés. Akkor érik a nagyobb helyszín?

Vámos Zsolt: Igen, úgy tűnik. Van, egy nagyon komoly tervemehhez kapcsolódóan, amiről még sokat nem szeretnék elárulni, de mindenképp tervezek egy olyan emlékestet, ami Gary Moore híres Midnight Blues Band-es koncertjét eleveníti fel nagy zenekarral, sok fellépővel és talán egy világsztárral. Reméljük, hogy megtaláljuk az anyagi és szervezési forrásokat ehhez.

Rockbook: Volt szerencséd eljutni Gary Moore koncertre?

Vámos Zsolt: Igen, szerencsére kettőn is voltam. 2008-ban Alsóörsön a Harley Fesztiválon voltam először a koncertjén, majd a halála előtt néhány hónappal az utolsó turnéján Eperjesen 2010-ben.

Rockbook: Terveztek valamilyen feldolgozás albumot kiadni, vagy bármilyen Gary Moore-al kapcsolatos kiadványt?

Vámos Zsolt: Nem, egyáltalán nem. Egyedül a 2013-as emlék koncertet vette fel és adta le a televízió. Mi Gary dalait játsszuk, így nincs sok értelme felvételeknek, hacsak nem egy-egy emlékest megörökítésének, vagy valamely nagyobb emlékező megnyilvánulásunknak, mertugyanúgy felvenni a dalait nem tudnánk, és nem is lenne sok értelme. Inkább nagy tisztelettel játsszuk koncerteken az örökérvényű gyöngyszemeket.

Rockbook: Gary Moore rajongók körében mennyire népszerű a zenekar?

Vámos Zsolt: Ezt nem igen tudjuk felmérni. Nem könnyű eljuttatni az emberekhez az információkat, jelenleg is leginkább az interneten és a Facebookon keresztül lehet ezt kivitelezni. Gary rajongótábora viszont inkább a 40-50-60-as korosztályból tevődik össze, ők meg nem feltétlen az a nagyon facebookozós, internetezős korosztály.

Rockbook: Terveztek külföldi koncerteket? Volt erről szó esetleg Cliffel?

Vámos Zsolt: Igen, vannak ilyen irányú terveink, akár Németországban vagy Írországban is lenne kereslet egy ilyen emlékestre, csak sajnos az anyagiak miatt nagyon nehéz ezt összehozni. Reméljük, hamarosan sikerül.

Rockbook: Sok sikert kívánunk Nektek hozzá!

További információért látogassatok el a https://www.facebook.com/runforpower?fref=ts oldalra.

 

 


Máthé Kriszta
Fotók: Tőrösné Kolozsy Erika
 

Címkék: 
Gary Moore
Run For Power