Ezért kell sokat várni az új Dimmu Borgir albumra
A Dimmu Borgir gitárosa, Silenoz a FaceCulture-nek adott helyzetjelentést a zenekar készülő következő nagylemezéről és azt is elmondta, hogy miért kell sokat várniuk a rajongóknak egy-egy új albumra.

"Megtehetnénk, hogy újra meg újra ugyanolyan albumukat készítünk, amilyen az Enthrone Darkness Triumphant volt. Így simán kihozhatnánk legalább 2-3 évente egy-egy új lemezt, de mégis mi értelme lenne folyton egy bizonyos albumot másolni, csak azért, mert a rajongók egy része klasszikusnak tartja? Lehet, hogy megkönnyítenénk a saját dolgunkat és nem ütköznénk ellenállásba, ugyanakkor szerintem ezzel el is adnánk magunkat és direkt elkerülnénk a kihívásokat, ami sosem volt jellemző ránk. Mi mindig is kompromisszumok nélkül dolgoztunk és annyi időt szántunk egy album elkészítésére, amennyit csak kellett. Az Eonian esetében ez nyolc év volt. Nyilván lehetett volna kevesebb is, de így alakult. Egy lemezanyagot nem szabad összecsapni.
Ami a most készülő albumunkat illeti, felvázoltunk egy bizonyos ütemtervet, amihez igyekszünk tartani magunkat, ugyanakkor semmi sincs kőbe vésve. Egyelőre jól állunk: 6-8 dal demóját már összeraktuk énekkel meg mindennel együtt, és az utóbbi időben egy kicsit fel is gyorsultak a dolgok, ami mindenképpen biztató. Nagyon elégedett vagyok az eddigi felvételek hangzásával."