Bejelentkezés

x
Search & Filters

Ezért lett a világ egyik legjobb western filmjének betétdala a Metallica koncertek intrója!

A Metallica koncertek szinte a kezdetek óta Ennio Morricone szerzeményével, a The Ecstasy of Gold-dal kezdődnek, amelyet a zenekar fel is dolgozott a 2007-es We All Love Ennio Morricone című tribute albumra, James Hetfield pedig el is árulta, hogy miért éppen ez lett az intrójuk, mit gondol a legendás zeneszerzőről és A jó, a rossz és a csúf című klasszikus westernről.
 
"Már nem emlékszem, mikor láttam először, de egészen kiskorom óta nagy rajongója vagyok Clint Eastwood-nak és szerettem volna olyan lenni, amilyen ő volt A jó, a rossz és a csúfban, a film pedig eleve egy nagy metafora számomra, hiszen minden emberben megvan mindhárom karakter. Ami az intrónkat illeti, eleinte egy nagyon béna felvételt használtunk, amin egy egyre gyorsuló szívverés volt hallható, de az első menedzserünk felvetette, hogy ezt le kellene cserélnünk, nekünk pedig rögtön a The Ecstasy of Gold jutott eszünkbe. Talán ez volt az akkori menedzserünk egyetlen jó tanácsa, de ezt meg is fogadtuk." 
 
Akkor kezdjük a 2018-as budapesti Metallica koncerttel!
 
 
A Jó, a Rossz és a Csúf legendás jelente Tucco-val és a 'The Ecstasy of Gold"-dal itt megtekinthető:
 
 
Ahogyan maga a Metallica játszotta élő koncerten:
 
 
A világhírű zeneszerző, Ennio Morricone és a szimfonikus zenekar előadásában: