Bejelentkezés

x
Search & Filters

Ezért nem hallgat már rockot Ritchie Blackmore



Ritchie Blackmore minden idők egyik legnagyobb hatású gitárosának számít a Deep Purple-ben és a Rainbow-ban végzett munkásságának köszönhetően, és bár utóbbi banda továbbra is aktív, a zenész már jó ideje feleségével közös reneszánsz projektjére, a Blackmore's Night-ra koncentrál, egy interjúban pedig elárulta, hogy szinte egyáltalán nem is hallgat már rockot.
 
Blackmore az 1968-as alapítás óta a Deep Purple tagja volt 1975-ig, majd 1984-ben visszatért további 9 évre. Másik meghatározó zenekara, a Rainbow pályafutása 1997-ben véget ért, a banda azonban 2015 óta újra aktív, ami egyúttal azt is jelenti, hogy Ritchie közel két évtized után újra rockzenét játszott, hallgatóként azonban továbbra is kerüli az ilyesmit.
 
"Nem sok rock and rollt hallgatok mostanában. Túlságosan egyhangúnak és unalmasnak találom. Mindenről úgy érzem, hogy már hallottam valahol évekkel korábban. Az kétségtelen, hogy a gitározás összességében sokkal nívósabb lett, de ezen a téren pedig túl nagy a versengés, úgyhogy én inkább reneszánsz zenéket hallgatok."
 
Blackmore és felesége, Candice Night 1997 óta zenélnek együtt Blackmore's Night név alatt, legutóbb albumuk, a Nature's Light pedig tavaly márciusban jelent meg.