Ezért nem játszik már keresztény rockot a Halestorm
Lzzy Hale a Heavy Stories podcastben mesélt a Halestorm kezdeti időszakáról, amikor még keresztény rockot játszottak és azt is kifejtette, hogy miért indultak el aztán más irányba.
"Az öcsém (Arejay Hale, a banda dobosa) és én egészen kiskorunk óta jártunk a szüleinkkel presbiteriánus istentiszteletekre, mert fontos volt számukra, hogy erkölcsös és vallásos nevelést kapjunk, de nem sokkal a zenekar megalapítása után elvesztettük a vallással kapcsolatos lelkesedésünket. A hitünk ettől függetlenül nem szűnt meg, mert továbbra is úgy gondolom, hogy létezik valamiféle felsőbb spirituális erő.
Akkoriban keresztény suliba jártam és sok problémám származott abból, hogy szerintük nem emlegettük elégszer Jézust a dalainkban. Nemcsak a gyerekek csesztettek minket emiatt, hanem a tanárok is és hamar átláttam, hogy mennyire ellentétes ez az álszent és képmutató viselkedés azzal, hogy elvárják a tízparancsolat betartását. Ekkor jöttem rá, hogy egyáltalán nem az a legfontosabb, hogy ki miben hisz vagy milyen vallást követ, úgyhogy szakítottunk a keresztény zenei iránnyal, de azért pár templomi koncertet még megcsináltunk más közösségekben egy ingyen ebédért és 50 dollárért.
Egyébként elég ironikus, hogy a zene varázsa és szeretete sokkal közelebb hozott Istenhez, mint a vallás és a templomba járás, és önmagamat is sokkal jobban megismertem ez által, mint a bibliaórákon."


