Bejelentkezés

x
Search & Filters

Ezért nincs elég arénákat megtöltő zenekar Bruce Dickinson szerint



Bruce Dickinson a Bandit Rock-nak adott interjút, amelyben arról beszélt, hogy szerinte miért nincs elég fiatal zenekar, amely az Iron Maiden-hez, a Judas Priest-hez és a Metallica-hoz hasonlóan képes lenne arénákat megtölteni.
 
"A múlt héten Sao Paulo-ban jártam, hogy az új szólóalbumomról beszéljek és találkoztam egy brazil koncertszervezővel, aki pont erre panaszkodott. Azt mondta, hogy egy kezén meg tudja számolni, hogy olyan banda van, amely tényleg alkalmas főzenekarnak, és az emberek mindenáron látni akarják őket. Szerintem ennek az az oka, hogy minden nagyvállalatok kezében van, akiket csak a gyors haszonszerzés érdekel, de arra már nem veszik a fáradtságot, hogy felépítsenek új bandákat, akik aztán húzónevek lehetnek, márpedig az ilyesmi nem megy egyik napról a másikra. Ehhez sok koncertre és rutinra van szükség, aztán idővel el lehet jutni oda, hogy az adott zenekar rajongótábora már a Wembley-t is megtölti.
 
Nálunk még megvolt ez a fokozatosság. Eleinte különleges vendégként játszottunk Amerikában a Maiden-nel, aztán ha mondjuk Chicagóban jól teljesítettünk, visszahívtak minket, ekkor már főzenekarként. Ha akkor is bizonyítottunk, legközelebb már egy nagyobb helyen léphettünk fel. Sajnos manapság már nem szánnak erre időt a promóterek. A bejáratott nevekre alapoznak, akikből gyorsan hasznot húzhatnak, és ez egyelőre rendben is van, de a szakma jövőjét is kellene biztosítaniuk, és ezen a téren komoly hiányosságok vannak.
 
A másik nagy probléma, hogy nincsenek kis koncerthelyszínek, ahol a fiatalok koncertezhetnének és tapasztalatot szerezhetnének. Londonban állítólag egy olyan komplexumot készülnek felhúzni, mint amilyen a Sphere Las Vegasban. Szerintem ez egyszerűen csak idő- és pénzpazarlás. Sokkal jobban járnának, ha inkább átalakítanának néhány régi kocsmát szórakozóhelyekké és ingyenes fellépési lehetőséget biztosítanának a feltörekvő zenekaroknak."
 
Sphere - Las Vegas
 
Bruce Dickinson 2024. június 1-jén a Barba Negrában mutatja be The Mandrake Project című új szólóalbumát.
 
Jegyek a www.livenation.hu, a www.funcode.hu és a www.rock1.hu oldalakon keresztül. Facebook esemény itt!