Bejelentkezés

x
Search & Filters

Ezért vert meg egy újságírót Tony Iommi, a Black Sabbath gitárosa



Tony Iommi, a Black Sabbath legendás gitárosa egy interjúban a sajtóval való kapcsolatáról beszélt és felidézett egy emlékezetes esetet, amikor megvert egy újságírót.
 
"Megbeszéltünk egy interjút a Melody Maker egyik újságírójával. Elmentem érte a Lamborghinimmel az állomásra, majd a saját házamban láttam őt vendégül, nem lehetett panasza semmire. Az interjú mégis szörnyű lett, csupa rosszat írt rólunk, és nem is a zenénket szinte, hanem személyeskedett. Nem sokkal később összefutottunk egy koncertet, ahol jól megvertem és emlékszem, hogy miután átmentünk Amerikába, senki sem akart személyesen interjúzni velünk, csak telefonon. Természetesen ők is hallottak az esetről és féltek, hogy hasonlóan járnának."
 
A szóban forgó újságíró Allan Jones, aki 1997-ig dolgozott a Melody Maker-nél, azóta pedig az Uncut magazin szerkesztője és egészen máshogy emlékszik a történtekre.
 
"A hatalmas házában volt az interjú, és ahogy beléptem a nagy, nyikorgó ajtón, rögtön hasra is estem, mert elbotlottam egy döglött lóban. Azt mondta, Ozzy direkt neki ölte le, amikor még egy vágóhídon dolgozott. Ezután bementünk a társalgóba, ahol teát szürcsölgettünk és kekszet majszoltunk, pedig mindenki úgy tudta, hogy ő egy igazi vadember. Megemlítette, hogy elképzelhetőnek tartja, hogy Isten és a Sátán valójában egy és ugyanaz a személy, de nem ment bele részletesebben a témába. Én szóról szóra azt írtam le, amit mondott, majd kaptam egy üzenetet tőle, amiben az állt, hogy ha még egyszer meglát, levágja a fejemet és megetet a kutyájával.
 
Egy nap, miközben éppen egy Glasgow-i hotelbe jelentkeztem be, valaki hátra csavarta és majdnem eltörte a karomat. Megfordultam és Tony Iommi állt előttem. Azt mondta: 'ugye, te vagy Allan Jones? Van egy rendezetlen ügyem veled.' Ezután végigrángatott a hotelen a parkolóig, ahol az öklére tette a Rolexét és szájba vert. Legalább tíz liter vért vesztettem. Szerencsére két road ezután elráncigálta őt onnan és azóta nem is találkoztunk, de Ozzy szerint még mindig ugyanilyen."