Bejelentkezés

x
Search & Filters

Ezt várhatjuk az új The Dead Daisies albumtól

Tavaly nyáron érkezett a hír, hogy Glenn Hughes (Deep Purple, Black Country Communion) vette át Mike Mendoza és John Corabi helyét a The Dead Daisies-ben, a csapat pedig azóta már stúdiózott is vele, sőt, április 24-én érkezik az új album, amelyekről éppen Glenn mondta el a tudnivalókat, aki arról is beszélt, hogyan került a zenekarba.
 
"Már pár éve a klasszikus Deep Purple dalokra épülő koncertjeimmel turnéztam, amikor tavaly megkerestek a fiúk, hogy érdekelne-e ez a lehetőség, mert éppen új tagot keresnek, én pedig úgyis szerettem volna valami mást csinálni, így igent mondtam, nem sokkal később pedig már együtt játszottunk. Azonnal megvolt köztünk az összhang, Doug Aldrich-ot pedig egyébként is régóta ismerem. Hamar elkezdtünk új dalokat írni és nagyon könnyen összeálltak. Az új lemez egy igazán gyönyörű zenei csemege lesz. Már alig várom, hogy mindenki hallhassa!"