Bejelentkezés

x
Search & Filters

Farkasok Éjszakája: Powerwolf, DragonForce, Warkings koncertbeszámoló – 2022.11.16., Barba Negra Red Stage



Powerwolf, DragonForce, Warkings – 2022.11.16., Barba Negra Red Stage
 
A német power metal farkasai, a Powerwolf talán népszerűbb, mint valaha, amit az is bizonyít, hogy jónéhány nappal a koncert előtt telt házas lett a banda budapesti koncertje a Barba Negra Red Stage-ében, ahova a nemes egyszerűséggel csak Wolfsnächte elnevezésű turnéjuk keretében érkeztek két izgalmas vendégzenekar, a Warkings és a DragonForce társaságában.
 
A helyszínre érkezve úgy érezhettük, mintha a középkorba, vagy legalábbis egy ilyen tematikájú jelmezbálba érkeztünk volna, a Warkings tagságában ugyanis akad minden, mi szem szájnak ingere a spártaitól kezdve a kereszteslovagon át a vikingig, és a sor még nem is teljes. A színpadképük szinten ehhez a koncepcióhoz igazodott és ennek megfelelően igazán látványos volt. Megvan persze ennek a veszélye, hiszen kétségkívül vékony a határvonal az izgalmas ebben a kategóriába, ami az átlagos műfajoknál is könnyebben fordulhat át kínosba és kellemetlenbe, de szerencsére a Warkings esetében nem kell ettől tartani: egy minden szempontból kidolgozott és jól felépített produkcióról van szó, amelynek kidolgozására időt, energiát – és minden bizonnyal pénzt sem – sajnáltak. Persze azért néhány poén is belefért, jelezve, hogy az elsődleges cél egyértelműen a szórakoztatás, amiből abszolút jelesre vizsgáztak, és főzenekarokat megszégyenítő módon indították be a közönséget.
 
Warkings
 
Talán nem vagyok egyedül azzal, hogy a DragonForce-ot annak idején a Guitar Hero III révén ismertem meg, amelyben alaposan meg lehetett izzadni a Through the Fire and Flames eljátszásával, különösen a nehezebb fokozatokon. 2015-ben aztán élőben is volt szerencsém hozzájuk a szépemlékű Petőfi Csarnokba, ahol akkor az Epica vendégeként léptek színpadra, de azóta bizony sok víz lefolyt a Dunán és a zenekarban is történt változást: a basszusgitárt már nem Frédéric Leclercq, hanem egy hölgy Alicia Vigil pengeti, méghozzá nem is akárhogy, emellett pedig a vokálokból is kiveszi a részét. A DragonForce-ról persze sokaknak kapásból Herman Li és „ékpárja”, Sam Totman jut eszébe, és nem is ok nélkül, hiszen kétségkívül Pazar duóról van szó, akiket külön-külön is élmény figyelni, együtt pedig még inkább. Hét dal jut ezen a turnén a bandának, de aki ismeri őket, tudhatja, hogy itt bizony nem 1-2 perces nótákról van szó, és a saját dalok mellett akad egy feldolgozás is, a Titanic betétdalaként világslágerré vált My Heart Will Go On, amit persze Li-ék kellően metalosra gyúrtak át, a zárás pedig nem lehetett más, mint a már említett Through the Fire and Flames, ami 2022-ben is nagyot üt élőben.
 
DragonForce
 
Nem mondhatnám, hogy ősrajongója vagyok a Powerwolf-nak, sőt, igazából csak az utóbbi időben kaptam rá Attila Dorn és társai zenéjére, akik nagyon elkaptak valamit ezzel a farkasos-metalos koncepcióval. A Warkings-hez hasonlóan persze náluk is fontosak a külsőségek: a színpadkép párját ritkítóan látványos volt, mintha csak valamiféle sötét mise oltárját rendezték volna be a Barba Negrában, amihez az első dal felvezetéseként bejátszott harangszó is rátett még egy lapáttal a hangulatra, és persze a belépő sem lehetett hétköznapi: a zenekar tagjai a középen felemelkedő nagy vaskapun érkeztek meg a színpadra fáklyát vivő csuhások gyűrűjében, és igazából úgy az ujjuk köré csavarták a közönséget, hogy még egy hangot sem játszottak le.
 
Nincs különösebb aktualitása a turnénak, így gyakorlatilag egy best of anyagot válogatott össze a banda, de a legutóbbi két album, a 2018-as The Sacrament Of Sin és a 2021-es Call Of The Wild számai azért erős túlsúlyba kerültek: a 17 dalból 10 ezekből került ki, de úgy tűnt, ezen az estén bármit játszhatott volna a zenekar, a magyar rajongók egyformán vevők vettek volna rá, és mintha még magukat a „farkasokat” is meglepte volna a küzdőtérről áradó hatalmas szeretet és lelkesedés, melynek kapcsán Attila többször is a „lenyűgöző”, a „nagyszerű” és hasonló jelzőket használta, és bár ezek szinte kötelezők minden koncerten, ez esetben nagyon úgy hangzott, hogy a frontember komolyan gondolja, és nem csak üres frázisokként puffogtatja ezeket a dicséreteket.
 
 
Az is gyakori, hogy az aktuális énekes a „hey, hey, hey” skandálására biztatja a közönséget két dal között – vagy éppen alatt – de a Powerwolf-nál jó farkasok módjára lehet vonyítani Attilával, ami meglepően felszabadító élmény tud lenni. Ha mindez nem lett volna elég, a frontember még egy kis taps-iskolát is tartott We Drink Your Blood felvezetéseként: a feladat az lett volna, hogy ő beszámol, mire mindenki összecsapja a tenyerét és a „blood” szót kiáltja, ez azonban többszöri próbálkozásra sem akart összejönni, így végül előbb külön-külön kellett begyakorolni a két komponenst, és csak ezután összeilleszteni, amit persze az énekes részéről vicces grimaszolás, a közönség felől pedig nagy nevetés fogadott.
 
Persze a látványos megjelenés, a humor és a showelemek – a Stossgebet alatt szinte szó szerint lángra lobbantották az egész színpadot – önmagukban mit sem érnének egy koncerten, ahova elsősorban azért a zene miatt megy az ember, de a Powerwolf megtalálta az aranyközéputat és sorra nyomták el a jobbnál jobb dalokat, amiben a hangosítás is maximálisan „partner” volt: tényleg minden úgy szólt, ahogy kellett.
 
 
Lassan eljön az az időszak, hogy mindenki elkezdi összegezni az idei év legjobb koncertjeit, és könnyen lehet, hogy a Powerwolf show-ja sokaknál felülírta az eddigi sorrendet, és mivel a két vendégzenekar is igencsak meggyőzően teljesített, a Farkasok Éjszakája simán bekerült 2022 legkellemesebb estéi közé.
 
A koncerten elhangzott dalok:
 
01. Faster Than The Flame
02. Incense & Iron
03. Cardinal Sin
04. Amen & Attack
05. Dancing With The Dead
06. Armata Strigoi
07. Beast Of Gévaudan
08. Stossgebet
09. Demons Are a Girl's Best Friend
10. Fire And Forgive
11. Where the Wild Wolves Have Gone
12. Sainted By The Storm
13. Army Of The Night
14. Blood For Blood (Faoladh)
 
Ráadás 1:
 
15. Sanctified With Dynamite
16. We Drink Your Blood
 
Ráadás 2:
 
17. Werewolves of Armenia
 
 
Tóth Mátyás
 
Fotók: Barba Negra, további képekért klikk ide