Feketemágia, diszkórítus által: Molchat Doma koncertbeszámoló – 2025.06.26., Barba Negra
Molchat Doma – 2025.06.26., Barba Negra
A Molchat Doma valami elképesztő érzékkel és igen működőképesen elegyít látszólag összeférhetetlen elemeket, sikerüknek pedig számtalan pillére van. 26-án egy bő kétharmad-barba negrányi embernek megadatott, hogy élőben is megtapasztalja ezt a markánsan rideg, mégis lidérci ismerősséget megkomponáló lényt. Melankólia, nosztalgia, rezignáltság, kiábrándultság, entrópia. És mégse nihil. Na ezeket rakjuk össze. Poszt-punk, posztmodern Depeche Mode, Fehéroroszországból.
A zenekart egy kollégámtól ismertem meg, hamar rá is kaptam. A koncert bejelentésekor nem volt kérdés, hogy ott a helyünk. Csak az este közeledtével tudtam meg, hogy TikTokon futott fel a csapat. Csodálkoztam, hogy a Barba Negra Red Stage-re volt kiírva, azonban, mint kiderült, bőszen megmozgatja az embereket. Nem lepődnék meg ezen TikTok-hype nélkül sem, mert a kiemelkedő zeneszerzést, az orosz nyelvű szövegeknek köszönhető egyedi atmoszférát és esztétikát, vibe-ot illetően mai közhangulatra, lelkületre rezonáló produkció a Molchat Doma. A kelet-európai élettér, szcenárió, miliő folytán pedig magyarként mégannyira működik az otthonosság, gondoljunk a zenekar vizuális világát övező brutalista építményekre, elemekre. Az elnevezés a francia ’béton brut’ – „nyers beton” kifejezésből származik, mely az 1950-es / 60-as években néhány modernista építész gerjesztette stílusirányzattá növő anyaghasználati koncepciót jelzi. A panelrengeteget senkinek nem kell bemutatni, de említhetjük az Újpalotai víztoronyházat, az OKISZ-székházat ésatöbbit. A posztszovjet letargiával pulzáló ornamentumok közöttt nőttünk fel és élünk mai napig, mi magyarok is, így a komplett brand könnyen relatálható. Hát még a sírva vigadó jellege. Érdekes, ahogyan a körülírt masszivitást sugalló képek, design kontextusában a zenében a maga törékenységében mutatkozik meg a bánat monotóniája és részvétlensége, elhagyatottsága. Hasonlóan izgalmas közeget eredményez továbbá a már asszociált effektus: a levertség, komorság, reményvesztettség ellenére intenzív tánckedvet teremtő zene. A Molchat Doma a parányi ablak egy nyers betonóriás hasfalán. Már csak az a kérdés, hogy mi kívül vagy belül vagyunk rajta?
Nyilván az attrakciót már csak azzal lehet fokozni, ha megelevenedik mindez. Nos, most pont eljött hozzánk, értünk. Azt kicsit sajnáltam, hogy nem volt előzenekar, ugyanis számos előadó megállta volna a helyét és a nézők java vélhetően örült volna. Netán egy kis afternek. Olyan jó hangulat volt, hogy abszolút úgy érződött, hétvége van. A hangosítás a Barba Negra-átlaghoz mérhető volt, tudom, sokat váltogatnak a hangszerek között, és mikor mi szól épp a háttérben, sávról, folyamatosan finomhangolni kell. De itt az nemes egyszerűséggel, valószínűleg nem megy. Talán az akusztikai adottságokból fakad, igaz, van ellenpélda is. Sajnáltam azt is, hogy nem volt háttérvetítés, csak a fényeket használták.
A közönség nagyon vegyes volt korosztályban és viseletben is, jóleső sokszínűség. A pultoknál hosszas várakozást szokták gyakran kifogásolni, de most ezzel nem volt baj. Mély basszusokkal, elszállós, space-ambient-szerű pad-ekkel bőgött fel az intro, sikítások törtek fel a tagok színpadra léptekor.
Roman Komogortsev (gitár, szintetizátorok, midik) pengetett egy üres húrt, mint valami hálóvetés: itt már megfogott mindenkit, és az est végéig nem tudtunk, és nem is akartunk szabadulni. Pavel Kazlou (basszus, gépdobok, gitár) a feljövetele után mindegy min játszott épp, gyakorlatilag szűntelen pattogott, de legalábbis ritmusra rugózott, hatalmas forma. Egor Shkutko (énekes) érkezett utolsónak a színpadra, az antik értelemben vett szatír rögvest megigézésbe kezdett mély hangján a szóvégnyújtásokkal és a temérdek delay-jel. Amennyire vérfagyagyasztó, annyira felszabadító is a jelenléte. Láttam már live session-ökön a sajátos táncait és gesztikulációit. Az elszállt tekergéstől a klasszikus, fejrázósabb veretésekig eklektikus mozgáskultúrát tanúsít. Ezáltal van benne a fakírkodó, távolságtartó vokálok ellenére valamiféle visszafogott, szégyellős, ugyanakkor nagyon is szabad és természetes, pislogó, néhol kitörésekbe forduló szexualitás. Extra weird, de marhára szuggesztív pont: zoknitartó. Egyébként meglepően sokat mozgott a színpad előtt, interaktált a közönséggel is, igaz a verbális kommunikáció annyiban kimerült, hogy „spasibo” meg „köszönöm”. Ez teljesen passzolt a produkció alkatához.
A közönség minden gesztusra mozdult. A tánc, a révület egyfajta idilli, gondtalan stádiumba juttatott kicsit-nagyot. Konkrétan voltak kisgyerekes családok is, zseniális bagázs gyűlt össze. Kisbabák, goth lányok, klasszik bölcsészek, mozdulatlan informatikusok. Igazi társadalmi keresztmetszetet verbuvált össze a Molchat Doma. Nyilván a közönségkedvencek el lettek puffogtatva, de azon felül is gondoskodtak, hogy minden lemezről jusson valami. Nekem a legkedvesebb pillanatok a Belaya Polosa és a Ty Zhe Ne Znaesh Kto Ya voltak. De tegyük hozzá, hogy az egyik legveretesebb encore-t tolták a srácok, négy dallal, zárásul nyilván a Tancevat és Sudno (Boris Ryzhyi) robbantotta fel a Barba Negrát. Teljes extázis. Elszabadultak még azok a lábak is, amik nem voltak ott a koncerten, vélhetően az egész kerület ropta, az utcán, az autóban, a lakásban az emberek önkívületi állapotba kerültek, nem tudtak parancsolni lábaiknak.
A Molchat Doma feketemágia, diszkórítus által. Poszt-punk révén. Szívfacsarás, kopaszodás, lélek- és homlokpuszi. Tánc az esőben, a hóban, a füstben, a könnyben. Az apokalipszis hajnalán és után. Félénkség, de tartással. Őszinteség, de stílussal. Egy ismerős biccentés a legnagyobb szorongások idején, egy vállveregetés, amikor már azt hittük, minden elveszett. A Molchat Doma nem állítja, hogy nem veszett el minden. Beletáncol abba, hogy nem tudjuk. És nem is fogjuk. Egy biztos: itt jelenés történt. És eljön még.
A koncerten elhangzott dalok:
01. Kolesom
02. Ty Zhe Ne Znaesh Kto Ya
03. III
04. Doma Molchat
05. Ne Vdvoem
06. Obrechen
07. Belaya Polosa
08. Chernye Tsvety
09. Son
10. Volny Lyudi Nadoeli
11. Ya Tak Ustal
12. Discoteque
13. Na Dne
14. Beznadezhnyy Waltz
Ráadás:
15. Kletka
16. Toska
17. Tancevat
18. Sudno (Boris Ryzhyi)
Gyarmati Dominik
Fotók: Kónya Ferenc
Kapcsolódó koncertek, klubok
Kapcsolódó érdekességek
