„Fények az éjszakában” - Grand Mexican Warlock koncertbeszámoló: Csongrád, Tisza Presszó, 2021.06.05.
Végre! Nem is tudom pontosan mikor írtam utoljára koncertbeszámolót, ugye a tavalyi év ilyen szempontból teljesen meddő volt, egy-két kivételtől eltekintve a kulturális élet kb. a négy fal közé szorult az emberek nagy többségénél. Voltak azért események, de közel sem olyan mennyiségben, mint 2020 előtt. Az okokat mindenki ismeri, kár részleteznem. Valahol persze éreztem, hogy ez az állapot azért csak nem tarthat a végtelenségig, és egyszer el fog jönni a pillanat. Nos, ez a bizonyos pillanat elérkezett: múlt hétvégén nyitotta harmadik TP programsorozatát, a csongrádi Tisza Presszó, mely évek óta ad otthont jobbnál jobb koncerteknek. A nemes feladat pedig a nemrég újjáalakult, pár buli erejéig színpadra álló Grand Mexican Warlock-nak jutott, így nem volt kérdéses hogy hol fogom tölteni a szombat estémet.
A srácok még 2018-ban dobták be a „képzeletbeli” törölközőt, nagy bánatomra, ugyanis akkor egy kiváló csapattal lett szegényebb a hazai szcéna, miközben zenéjük 3 lemezen keresztül kápráztatta el az arra fogékony hallgatóságot. Legutóbbi albumukról (szimplán csak III), még írtam is, igaz akkor még nem gondoltam, hogy fel fognak oszlani és talán soha nem láthatom őket élőben. Soha ne mondjuk azt, hogy soha!
Szóval izgalmasnak ígérkezett a találkozás, ezért már kapunyitásra lementem a TP sörkertbe. Egyetlen fellépőként a csendrendelet betartása végett, 20:00h órai kezdés és 22:00h-kor végzés volt indokolt, így egy bő másfél órás koncertnek lehettem szem és fültanúja. A felvezető (warm-up-nak szánt) klasszikus zene megtette hatását: egyesek bécsi keringőt, bizonyos baráti körök pedig birodalmi lépegetőket és lézerkardos harcokat vizionáltak, majd némi hangulatfokozás után Darth Vader helyett végül (szerencsére!) a GMW tagjai robbantak be a pódiumra. A Main Stage című számmal nyitottak, a műsoruk mondhatni eddigi pályafutásuk keresztmetszetét adta. Olyan dalok hallhattunk, mint a Birds In Cage, Constellations, a Mirror Syndrome vagy a We Disappear. A lendület szépen lassan aztán átragadt a kedves közönségre is és beindult a várva várt „koncert-feeling”.
Ami roppant érdekes volt számomra, hogy mintha nem telt volna el idő… mintha, nem is történt volna semmi velük, csak pár évig tartott egy hiátus, le lett téve a lant, ami aztán ugyanott is lett felvéve. Rutinosan mozgott a csapat, nem éreztem rajtuk semmilyen enerváltságot vagy oda nem illő lomhaságot, szakmai szemmel nézve sem láttam benne hibákat. Előadásmódjuk dinamikus és összeszokott képet mutatott, ahogy haladtunk előre a setlist-ben úgy tisztult-kristályosodott kifelé az anyag. Még az elején kavarogtak a fejemben a gondolatok, de körülbelül a felétől már vitt a zene magával. Olyasmi ez, mint amikor kincskeresés céljából ás lefelé az ember és egyre több rétegbe ütközik, egyre érdekesebb dolgokat fedez fel. Már rég elhagytuk a földfelszínt, valahol egészen máshol járunk… A spotlámpák színei és a felvillanó fények az éjszakában, csak tovább erősítették a Grand Mexican Warlock által képviselt zenei világot. Undos azaz Bodóczy Zoltán énekes magabiztosan vezényelte le a bulit, hangja sokszor a The Mars Volta-s Cedric Bixler-Zavala-t juttatta eszembe, de a progresszív irányvonal amúgy sem áll távol a srácoktól, a GMW ugyanis több műfajból merít, hogy őszinte legyek. Voltak itt modern rock, grunge és post-rock építőelemek, bizonyos dalok pedig blues-zal átitatott merengésre késztették a befogadót. Lehet, furának tűnik, amit gondolok, de néha sanzon-szerű volt néhány rész, amit aztán a Faith No More-ra jellemző, kiforrott vadság váltott fel. Kaptunk még emellé bújtatott, finom pszichedéliát is, amitől nekem a Led Zeppelin és a Pink Floyd ugrott be, mint hatás, de ha az összképet veszem, akkor ez ízig-vérig Grand Mexican Warlock volt és kész.
A hangzásra abszolút nem lehetett panasz. Mondhatni lemezminőségben dörrentek meg dalok, a ritmusszekcióból Nagy Dávid intenzív és pontos dobolása mellett Mohácsi Mátyás Desert Session-öket idéző basszustémáit külön élmény volt hallgatni. De a húros szekció, Szabó László és Reich Tamás gitárosok is kitettek magukért. A zenei kohézió tapintható volt a levegőben. Fontos megjegyeznem, hogy a GMW alkotói univerzuma nem lenne teljes Hegyi Áron billentyűtémái nélkül. Ő az, aki szépen összefűzi a szálakat és ad sajátos szájízt az egésznek. Számomra egyértelműen a Losses volt a tetőpont. Mélysége hihetetlen módon megérintett…
Amit titkon aztán nagyon vártam, végre „megkaptam”: az Aeons debüt, Reborn With The Sun című daláról van szó. Konkrétan libabőr volt végig. Zseniális track. Mondjuk abban a kombóban, hogy Gravity Pin / Vexed majd Reborn With The Sun, eléggé komoly élmény volt. A We Disappear majd a Dusk zárta a programot, kiváló választás mindkét nóta, a Dusk méltóságteljessége tökéletesen passzolt a fináléhoz. Ráadás nem volt, ami nem is baj, mert így lett szép kerek a történet.
Óriási köszönet a Grand Mexican Warlock-nak, Túri Mónikának & a Pongo Pongo Collective-nek a szervezésért, a Tisza Presszónak a helyért és mindenkinek, aki ott volt és valamilyen formában támogatta ezt a kiváló eseményt.
A határ a csillagos ég!
Grand Mexican Warlock setlist:
01. Main Stage
02. It Kills Me
03. Fragments
04. Love Struggle
05. Birds In Cage
06. Crack The Stone
07. Mirror Syndrome
08. Constellations
09. 00.0
10. Losses
11. Gravity Pin
12. Vexed
13. Reborn With The Sun
14. We Disappear Dusk
15. Dusk
Lupus Canis
Fotók: Novák Attila
Támogatónk a Nemzeti Kulturális Alap és a Hangfoglaló Program.
Kapcsolódó koncertek, klubok
Kapcsolódó érdekességek
