Bejelentkezés

x
Search & Filters

A FEZEN biztosan nem hagy cserben Benneteket!



Nagyjából most jönnénk ki a napi bontással, bemutattuk volna már az összes fellépőt és ismerkednétek az újragondolt térképpel...
 
 ...helyette gyakorlatilag naponta írjuk újra a forgatókönyvet, úgy, hogy a végét másokhoz hasonlóan, mi sem ismerjük. Mégis egyre sürgetőbb, hogy meghozzunk fontos döntéseket, amelyek alapját, az előrejelzések bizonytalansága miatt leginkább saját értékrendünk, és a Fezenről alkotott, több mint húsz éve építgetett képünk adja. Ebből a legfontosabb, amit már az előző levélben is hangsúlyoztunk:
 
A FEZEN biztosan nem hagy cserben Benneteket!
 
Mostanra lezárultak az egyeztetések az eddig bejelentett fellépőkkel, és kettő dologban tudtunk megállapodni velük. Az már biztos, hogy az amerikai zenekaraink ebben a nyári szezonban a német, olasz, spanyol fesztiválpiacok bezárása miatt nem utaznak Európába. Hogy Európán belül lesz-e mozgás, egyelőre az is bizonytalan.
 
Cserbenhagyás lenne, ha ezek után azt mondanánk, hogy mi csakazértis szervezünk nektek fesztivált nyáron csak éppen azok nélkül a nevek nélkül, akikért a legtöbben bérletet vettetek. 
 
A másik, amiben mindenkivel sikerült megegyeznünk, hogy jövőre találkozunk! Azaz azt már most biztosan mondhatjuk, hogy a FEZEN 2021-en itt lesz a Danzig, az Amon Amarth, az Anthrax, a Cro-Mags és a Death Angel is. Az Amon Amarth és a Danzig már a dátumokat is megjelölte:
 
2021. július 28. és 30.!
 
Persze nem ez lesz a teljes lista, idén is volt még hozzá jó néhány nevünk, és már dolgozunk pár igazán nagy meglepetésen is. 
 
És mi lesz idén? 
 
Arra is van tervünk, ha a járvány is úgy akarja. Hamarosan jövünk majd a részletekkel, de szeptember 11. és 13. 
között ne nagyon táblázzátok be magatokat!
 
És mi lesz a jegyekkel?
 
Ha már a zsebetekben van egy 2020-as FEZEN jegy, akkor több választásotok is van: 
 
- Megtartjátok és eljöttök 2021-ben megnézni azokat a bandákat (és a később hozzájuk csatlakozókat), akik miatt vettétek.
 
- Ha nem tudtok várni egy teljes évet a koncertekre, felhasználjátok a szeptemberi meglepetésünkön, úgy, hogy egyáltalán nem jártok majd rosszul. wink
 
- Ha egyik sem felel meg, természetesen a teljes visszatérítésre is lesz mód.
 
A FEZEN biztosan nem hagy cserben Benneteket!
 
Hamarosan találkozunk és vigyázzatok magatokra/egymásra!
 
Maradjatok otthon!