Bejelentkezés

x
Search & Filters

Folyópart a hajón: Riverside, Lesoir koncertbeszámoló - 2019. március 9., A38 Hajó



Riverside, Lesoir - 2019.03.09. A38 Hajó
 
Ez a képzavar ugrott be abban a pillanatban, amikor tudomást szereztem a lengyel Riverside magyarországi koncerthelyszínéről. Egyik kedvenc progresszív metal zenekaromról lévén szó, azonnal bevéstem a naptáramba az eseményt, és számoltam a napokat, hogy végre láthassam és hallhassam e nagyszerű zenészek élő produkcióját.
 
A 2016-os tragédia után talán még a folytatás sem volt biztos, ám a zenekar végül amellett döntött, hogy továbbviszik a Riverside-ot az alapító gitáros nélkül is. Meggyőződésem, hogy a fiatalon elhunyt Piotr is helyeselné ezt a megoldást.
 
A tavaly megjelent Wasteland című album méltó emlék a zenésztársnak, és egy újabb alappillér a progresszív zene szerelmeseinek. Ennek a lemeznek a turnéja során látogattak el hozzánk újra Dudáék.
 
18:45 körül színpadra lépett az est előzenekara, a holland Lesoir. Be kell vallanom, hogy számomra ők a teljes ismeretlenségben voltak mindeddig, ám mivel a Riverside előtt léphettek fel, bíztam benne, hogy nem csak egy 50 perces időhúzásban lesz részem. Nem kellett csalódnom. A két lány és három fiú tagból álló banda remek választás volt, hogy bemelegítsék a hajón megjelent közönséget. A kezdéskor ugyan még korántsem volt telt ház, de szépen fokozatosan gyűlt a nép.
 
A Lesoir igényes, olykor éterien szárnyaló, olykor zúzósabb progja igen meggyőzően lett elővezetve. Martjee hangja és fuvolajátéka nagyban hozzájárult a zenei élmény fokozásához, amit Ellen, a szőke gitáros, vokalista is színesített. Mindketten abszolút magabiztosan hozták a témáikat, a gitáros srác pedig végig iszonyat nagy átéléssel pengetett. A ritmusszekció betonbiztosan alapozott, miközben egy pillanatra sem akartak öncélúvá válni.
 
 
Igen komoly instrumentális részeket vezettek elő egy-egy dalban, ám mindvégig érzéssel játszottak. Sorolhatnám, hogy mely zenekarok hatása bukkant fel a zenéjükben, de nem teszem, mert összességében nagyon is egyéni volt a produkciójuk.
 
Az egész zenekarra elmondható, hogy az első pillanattól lelkesen és precízen muzsikáltak. 8 számos műsoruk végén pedig hálatelt öröm látszott rajtuk a közönség tapsa miatt. Azt hiszem, nem csak az én szívembe lopták be magukat az őszinte, tiszta zenéjükkel.
 
 
Egy kb. 20 perces átszerelés után színpadra lépett korunk egyik legjobb progresszív zenekara, a lengyel Riverside.
 
Nos, ők azok, akik az első hangtól az utolsóig valami különös varázslat alatt tartják a nagyérdeműt. Már az intró, majd az Acid Rain, Vale of Tears nyitással ránk borították a varázsfátylat, amit hangokból szőttek, és fényekkel tettek még földöntúlibbá. Igazi zenei csemege, ahogy ez a négy ember elővezeti a nagyszerű dallamokkal (mintha a Pink Floydot metállal itatnánk át), és fantasztikus ritmusképletekkel megalkotott utazást. Számomra az egész olyan volt, mint amilyennek egy bolygóközi szárnyalást képzelek el.
 
Mariusz Duda hibátlan basszusozása és mellé a jellegzetes orgánuma már önmagában képes arra, hogy az embert kiragadja a hétköznapok szürkeségéből. De mellette még ott van Michal Lapaj a billentyűknél. Széles mosollyal az arcán, miközben három oldalról övezi magát a hangszerekkel, amikből valami megfoghatatlan zenei szőnyeget terít körénk. Piotr Kozieradzki igényes játéka, és zenei alázata mind-mind emelik a zene értékét. Maciej Meller koncertgitáros pedig maximális tisztelettel játssza a fiatalon elhuny Grudzinski témáit, illetve a már nélküle írt dalokat. Ebben a zenekarban senki sem sztár, együtt alkotnak egységet, együtt léteznek a színpadon. Sőt, a rajongóikat is igen aktívan bevonják a koncertbe. Nem egy dalban komoly közönségénekeltetés ment. A hajón megjelentek jól vizsgáztak. Nem csak bólogatás volt, hanem együtt lüktetés a zenével. Mögöttem például volt két komoly rajongó, akik majd minden dal szövegét kívülről fújták, és hatalmas átéléssel üvöltötték a világba. Sőt, még  egyes gitárfutamokat is kiénekeltek! 
 
 
Dudáék minden korszakból elővezettek dalokat, így pl. az új album 3 dala is terítékre került (az olyan alapvetések mellett, mint pl. a Loose Heart vagy a Reality Dream), és azt kell mondjam, a közönség ezeket is ugyanolyan lelkesedéssel fogadta, mint a régi mesterműveket. Némelyik nóta után elhangzott magyarul a „köszönöm”, ami szintén szívet melengető figyelmesség. Megtudhattuk azt is, hogy a helyszínre számos külföldi rajongó is ellátogatott, amit jómagam is megtapasztaltam a koncert előtt elcsípett beszélgetésfoszlányokból.
 
A koncert hömpölygő áradata jólesőn telítette a szívet, a lelket. Mindamellett, hogy nem a legegyszerűbb muzsika a Riverside-é, képes megmaradni annyira emberinek, annyira befogadhatónak, hogy bárki néhány hallgatás után megtalálja benne a neki szóló dolgokat, momentumokat. Élőben pedig fokozottabban van jelen ez az energia. Duda hangja, színpadi jelenléte egyszerűen nem hagyja, hogy bárki jelenlévő kívül rekedjen.
 
 
Ezen az estén tehát két profi, ám nem öncélúan muzsikáló zenekar fellépését láthattuk, akiket akár már holnap megnéznék újra. Fantasztikusan feltöltve, csodálatos élménnyel gazdagodva hagytam el  a helyszínt a Lesoir fellépése, és a Riverside kicsivel több mint kétórás műsora után, ami két ráadás dalt is tartalmazott.
 
A hajó pedig ezúttal sem okozott csalódást. Jó hangzás és kellő hangerő biztosította, hogy a muzsikusok által interpretált csoda kellően átjöjjön.
 
További fotókhoz klikk ide!
 
 
Dobos Manowar Attila
 
Fotók: Tancsik Mátyás (Metal.hu Online Zenei Magazin)
 
Támogatónk az NKA Hangfoglaló Program.