Bejelentkezés

x
Search & Filters

"Fontosnak tartjuk, hogy legyen igényesség a zenében" - Hellagame Cover Rockband interjú



A Hellagame Cover Rockband zenekar bemutatását 1973-ban kell kezdeni. Elmondásuk szerint csak az élő előadásban hisznek minden stílusban és formában. A zenekar elnyerte a 2017-es We Wil Rock You fődiját. Többek között ennek kapcsán beszélgettünk az idén 44! éves zenekar két tagjával, Mészáros István (Meszi) gitárossal, és Spek Lajos (Lala) énekessel.
 
Rockbook: - Sziasztok! Mikor, hol alakult a zenekar? 
 
Meszi: - Ipolypásztó. 1973, egy félig kész családi ház vakolatlan helyiségében. Szerény kezdetek. 1db Spanyol gitár és az elmaradhatatlan Yamaha dobszerkó és hordozható kazettás magnó a felvételekhez + lelkesedés, no meg persze Cseke László.
 
Rockbook: - A megalakulás, azaz 1973 óta sok minden változott. Mik voltak a különböző korszakok előnyei, illetve hátrányai? 
 
Meszi: - A zenekar ilyen hosszú idő alatt rengeteg személyi változáson esett át. Akkortájt még 2 éves katonai szolgálat járta. Tulajdonképpen állandóan helyettesíteni kellett valakit. Kezdetben 3 tagja volt a zenekarnak. Dob+ének, basszusgitár, gitár. Klubokban és különböző kisebb akciókon nyomtuk azokat a zenéket, amiket megtudtunk szerezni és lekoppintatni. Pl.: Uriah Heep, Deep Purple, Black Sabbath, Omega, Generál stb. Nagy előny volt, hogy akkor ezeket a bandákat-zenéket élőben esély sem volt hallani. Így a nézők örültek, hogy tőlünk hallhatták. Ha hiszitek, ha nem még lakodalmakon is ezeket kérték és több pop és rock zenét játszottunk, mint nép zenét. Nem sokára a zenekar kiegészült egy gitárossal és egy énekessel. Az érdekesség kedvéért megemlítem, hogy ezt az énekest felfedezték egy bulin és azóta is operában énekel. Az őt követő énekest szintén kiszúrták, ő is operában énekelt Budapesten, utána a mai napig Pozsonyban énekel egy társulatnál. Ezt az időszakot egy nyugodt rock időszak követte. Ez után kezdett betörni a video-disco, ami sajnos megosztotta a meglévő tábort. Így a rock egyre jobban perifériára került. Próbáltunk mi is ,,discosítani” de valahogy nem igazán volt kedvünk, így fel is hagytunk vele. Innentől kezdve megindult a disco és a rock komoly harca. A következő döfést a rock zenének az egyszemélyes, ,,szintis” próbálkozások adták, amik a közönség további lefaragásával ismét csökkentette a tábort. Sokan hirdetik magukat a fent említett fellépőkből, hogy „Élő zene”, hát nem az. Mi igyekszünk megmaradni régi módi zenésznek, még ha néha mellé is nyúlunk. De hát ez így humánus. Az ember nem gép. Igyekszünk továbbá megbecsülni a maradék nagyérdemű közönséget, reménykedve, hogy örömet szerzünk nekik a produkciónkkal. Mi pedig örülünk, hogy örülnek.  
 
Rockbook: - Mikorra tehető a zenekar „fénykora”?
 
Laja: - A mai felállásnak még nem volt fénykora. Az egy pozitív dolog, hogy folyamatosan nő az ismertségünk, és nagyon jó visszajelzéseket kapunk. Várjuk a fénykort! :)
 
Rockbook: - Ki-mikor került a zenekarba a jelenlegi felállást tekintve? Kérlek, mutasd be a bandát!
 
Meszi: - Miután a meglévő zenekart kirabolták, megszűnt.  Aztán kezdett hiányozni a zene, ezért a dobossal, Matyival kezdtünk szervezkedni. Így született meg  a jelenlegi  felállás alapja. 2010-ben a basszus gitáros külföldre költözött és helyébe lépett Deni. 2014 elején gitáros csere történt. Henzel Patrik csatlakozott a zenekarhoz. Ezt követően a banda énekesek próbálgatásával töltötte az időt, még végül egy hirdetésre megjelent, Lajos. 2015-től ebben a formációban működik a zenekar.
 
 
Rockbook: - Már a kezdetekben az volt a cél, hogy kizárólag más előadó dalait játsszátok?
 
Laja: - Szerintem nem volt megfogalmazódva pontos cél, és ez egy ,,marketingos” nézőpontból nagy hiba!   A zenekar arról szólt, hogy a nekünk tetsző számokat eljátsszuk a tőlünk lehetséges legszínvonalasabb módon, és ezeknek a számoknak a bemutatásához találjunk valamilyen bemutatkozási formát. Tulajdonképpen, ez a folyamat zajlik ebben a pillanatban is, ez volt a tehetségkutatón is. A célok pedig egyre inkább kirajzolódnak.
 
Rockbook: - Kik szerepelnek a repertoárban? Mi alapján választotok feldolgozandó dalt?
 
Laja: - Elsősorban az olyan zenékből válogatunk, amelyeket mi is hallgatunk. Ezek többnyire hard rock és heavy-metál számok, magyar és külföldi előadóktól. Elég válogatósak vagyunk. Egyre több az olyan zene, ami rock zeneként próbálja magát eladni, viszont szerintünk nem az. Ezeket elvből sem játszanánk, és nem is tetszenek.  Olyan vonalon próbálunk maradni, ahol nem 3 egyforma akkordból áll az összes szám. A megszólalása pedig ,,tökös  rock zeneként” szólal meg.  Fontosnak tartjuk, hogy legyen igényesség a zenében. 
 
Rockbook: - Ez folyamatosan bővül vagy aránylag fix dalaitok vannak műsoron?
 
Meszi: - Folyamatosan bővül a repertoár.
 
Rockbook: - Mi volt a legnagyobb elismerés a csapat történetében?
 
Meszi: -  Eddig biztosan a WWRY megnyerése.
 
 
Rockbook: - Tervezitek saját dalok megírását? Esetleg hanghordozó kiadását?
 
Meszi: - Tervben van.
 
Rockbook: - Hogy történt a jelentkezés a We Will Rock You tehetségkutatóra?
 
Laja: - Találtam valahol egy netes hirdetést, és számomra egyből egyértelművé vált, mennyire jó lehetőség. Persze az ötletet továbbítottam a banda többi tagjának, aztán egy rövid vélemény csere után eldőlt, hogy indulunk a megmérettetésen.  
 
Rockbook: - Fődíjasok lettetek, amihez gratulálunk! Szerintetek mit tudtok profitálni ebből a sikerből?
 
Laja: - Elsősorban számunkra egy elismerés!  Hogy mire elég, az majd kiderül. Tudjuk, hogy ez nem könnyű kenyér, és sokat kell tenni azért, hogy még keresettebb legyen a zenekar.    
 
Rockbook: - Mik a zenekar jövőbeni tervei?
 
Laja: - Első sorban, nagyon sok jó koncertet adni! Persze a lehetőség ott van a saját számok írásában is. Egy saját albumot kiadni. 
 
Rockbook: - Hol, milyen helyeken szoktatok mostanában fellépni és hol találkozhat veletek  legközelebb a közönség?
 
Meszi, Lala: - Ebben a formációban falunapokon és kisebb fesztiválokon léptünk fel. Mivel nincs a zenekarnak menedzsere reméljük, hogy ez a verseny hozzájárul ahhoz, hogy valaki felfigyeljen ránk és segítse a banda további útját. A versenyen is felmerült,,miért nem hallottunk rólatok?” Persze nem azért mert mi nem szeretnénk, hogy megismerjenek. De a valós helyzet az, hogy sajnos mi egy másik országban élünk, zenélünk, és ott sem egy olyan területen, ahol igazán pörögne a zenei élet. Ez a tény nem egyszerűsíti az ismertséghez vezető utat. És amatőrként vagyunk benne ebben az egészben.  A zenekar minden tagja valahol dolgozik, a zenélés nekünk sem a megélhetésünket jelenti. (sajnos)!!
 
Rockbook: - Köszi az interjút!
 
 
A zenekar Facebook oldala itt elérhető.
 
Támogatónk a Hangfoglaló Program.
 
 
 
Tóth Mátyás