Frank Carterék bármilyen színpadra állnak fel, az év egyik legjobb koncertjét adják (koncertbeszámoló) - 2024.10.28., Dürer Kert
Frank Carter & The Rattlesnakes, Kid Kapichi - 2024.10.28., Dürer Kert
Október utolsó hétfője olyan programot ígért a Dürer Kert és a Live Nation által, amit több szempontból sem volt szabad kihagyni. Első: Frank Carter & The Rattlesnakes koncert. Második: Frank Carter & The Rattlesnakes klub buli. Harmadik: Kid Kapichi előzenekarként először Magyarországon. Negyedik: talán az utolsó Frank Carter & The Rattlesnakes koncert itthon. (Igen, sajnos a zenekar ,,szünetre” megy…) Ötödik: Frank Carter & The Rattlesnakes koncert!!! (Igen, tudom, hogy ez már volt, de nem lehet elégszer hangsúlyozni…)
A lelkesebbeknek szerencséje volt, ugyanis szép időben várhatták a kapunyitást, amikorra csak egy kisebb kupac ember gyűlt össze. Nem volt ez így sokáig, ugyanis az angol Kid Kapichi első hazai koncertjének kezdésére, azaz nyolc órára a tömeg nagyja már meg is érkezett. Szerintem nagyjából minden előzenekar arról álmodik, hogy olyan legyen az ő koncertjük is, mint amilyen ez volt. Hihetetlen energiák szabadultak fel a közönség soraiban már az első dal felcsendülésekor és ez a lelkesedés egyre csak fokozódott.
A rendkívül rövidnek érződő 10 dalos setlist felét az idén márciusban megjelenő, majd a koncert előtt 3 nappal (október 25-én) egy deluxe kiadásban is részesülő There Goes The Neighbourhood című nagylemezük szerzeményei tették ki. A leghangosabban egyértelműen a Can EU Hear Me? és a Get Down szólt a küzdőtérről, viszont szép számban akadtak, akik végig énekelték az egész bulit. A zenekar hálás is volt, a koncert után ki is jöttek a rajongókhoz. Jó mérvadó továbbá az is, hogy a merch pultban fogyott az ő pólójukból is, illetve nem egy, nem kettő bakelitet is láttam embereknél.
Az amúgy is felfokozott hangulatú tömeg alig várta már az este főhőseit, akik egy pillanatig nem várattak magukra. Nem a színpadra történő berobbanásnak lehettünk szem- és fültanúi, hiszen a Why a Butterfly Can't Love a Spider nem pont erre hivatott, viszont tovább fokozta a feszültséget és előkészítette az önfeledt tombolást.
A negyedik számnál, ami az egyik nagy közönség kedvenc is, Frank Carter már a circle pit közepén állt. Ez volt a Kitty Sucker, Carter viszont az ezt követő Devil Inside Me alatt is tovább hergelte a körülötte lévőket, egy olyan hatalmas kört kialakítva, ami már épp, hogy elfért az első sorok és az FOH között.
Természetesen a pogó megmaradt ezután is, mégpedig a lehető legjobb formájában: a zenekar bevett szokása, hogy a Wild Flowers alatt kizárólag egy lányos pogót tartanak. Tavaly a Szigetes koncertjükön például percekig azért állt a buli, mert egy srác nem volt hajlandó kijönni belőle és a haverjainak kellett kiszednie onnan. Most semmi ilyen nem volt, mindenki tökéletesen tudta a dolgát és be is tartotta ezt az egyszerű szabályt, ezzel biztosítva a női nem biztonságát. (Őszintén szólva egy ilyen fajta megmozdulás minden koncerten elférne, hiszen nem sok lány vállalja be ezt a fajta tombolást. Itt viszont csupa önfeledt és boldog arcot lehetett látni végig, miközben a kör szélén álló srácok folyamatosan tartották a frontot.)
A setlist egy nagyon szépen összeválogatott lista lett, minden albumról kerültek bele dalok. Természetesen a legfrissebb Dark Rainbow (2024) vitte a prímet, de nem maradhatott ki az örökzöld Crowbar, Lullaby vagy a záró dalként elhangzott I Hate You.
Carter által is elhangzott, hogy ez utóbbit véletlenül se vegyük magunkra, hiszen imádja Magyarországot és a magyar rajongókat. Állítása szerint minden turné egyik csúcsa az itteni állomás szokott lenni. Persze ezt lehet mindenhol elmondja, de attól még ugyan olyan jól esik hallani és hinni benne. Bár amilyen őszinte mosolyt láttam, mind az ő, mind pedig Deano (gitár, szintetizátor, zongora, vokál) arcán végig, hazugság biztosan nem lehetett…
Az, hogy valakinek a 2019-es Sziget nagyszínpados, a 2023-as szintén Sziget ,"nagy piros sátras" vagy épp ez a hétfői Düreres buli volt a kedvence, mindenkinek szíve joga eldönteni. Három dolog viszont biztos, amikor Frank Carter és Dean "Deano" Richardson zenekaráról van szó. Első: bármilyen színpadra állnak fel, az év egyik legjobb koncertjét adják. Második: ők az egyik legjobb zenekar élőben, akiket valaha is láttam. Harmadik: egy olyan űrt fognak hagyni a ,"szünetükkel" maguk mögött, amit nem lehet egy könnyen betölteni.
A koncerten elhangzott dalok:
01. Why a Butterfly Can't Love a Spider
02. Honey
03. Self Love
04. Kitty Sucker
05. Devil Inside Me
06. Wild Flowers
07. My Town
08. Rotten Blossom
09. Juggernaut
10. Brambles
11. Cupid's Arrow
12. Lullaby
13. Angel Wings
Ráadás:
14. Can I Take You Home
15. Crowbar
16. Man of the Hour
17. I Hate You
Matyi-Szabó Nóri
Fotók: Béres Máté