Friss infó érkezett az új Testament albumról
A Testament már jó ideje dolgozik új albumán, és úgy tűnik, a munkálatok végre a célegyenesbe értek, Alex Skolnick elmondása szerint azonban a megjelenésre még egy kicsit várni kell.
A banda júniusban Ausztráliában fog turnézni, a rajongók pedig bíztak benne, hogy addigra már az új dalokat is hallhatják. Ezzel kapcsolatban érdeklődött egy Ross McConnell nevű felhasználó az X-en, a gitáros azonban így válaszolt: "elkészül addigra a lemez, de megjelenni még nem fog."

Alex Skolnick
Bár eleinte úgy tűnt, hogy Dave Lombardo játékát hallhatjuk az új albumon, a többek közt a Slayer-ből ismert dobos végül egyéb elfoglaltságai és az ebből fakadó egyeztetési problémák miatt nem tudott a Testament-tel maradni, utódja pedig a mindössze 26 éves Chris Dovas lett, aki a hírek szerint a dalszerzésből is alaposan kivette a részét.

Chris Dovas