Bejelentkezés

x
Search & Filters

Galaktikus progresszív metal est lesz március 1-én a budapesti Showbarlangban



A galaktikus progresszív metal birodalom négy magyar helytartója szövetkezett, hogy március 1-én a budapesti Showbarlangban egy igazán ínyenc kis klubfesztivál keretein belül ismét megmutassák kikkel is van az erő!

Az első fellépő a két éve debütált At Night I Fly, akik együtt idáig viszonylag kevés alkalommal mozogtak a színpadon, ellenben külön-külön már mindenki kőprofi, rutinos Jedi mesternek számít a műfajban, olyan zenekarokkal a hátuk mögött, mint a Stonehenge, a Wendigo, az After Crying, a Dreyelands, a K3 vagy a Reason. Sőt az énekes, BZ, némi kúltúrmisszió keretein belül még a szirupos-popos X-faktort is nézhetővé és hallgathatóvá tette egy röpke ideig. Épp ezért borítékolható, hogy profin elővezetett koncertjük remek dalokban bővelkedik majd, tehát megtekintése szimplán kötelező.

 

At Night I Fly

 


Őket az est egyetlen szintihangok nélkül, de cserébe két gitárral, nyersebb hangzással, és thrash-es riffekkel is kiálló zenekara, az Ad Astra követi. Ők a legutóbbi Queensryche-kal közös koncertjük óta nem játszottak sehol, így épp itt volt az ideje, hogy előmásszanak a próbateremből, és kicsit felfrissítsék a nagyérdemű memóriáját a legutóbbi Open Wide lemezüket illetően, különösen, mivel az anyag egy független kiadó jóvoltából hivatalosan újra megjelent és nemzetközi digitális terjesztést kapott. Mellesleg még egy koncert-videókliphez is forgatnak itt pár snittet, tehát aki benne akar lenni, mindenképpen legyen ott a nézőtéren.

 

Ad Astra

 


A harmadikként színpadra álló Dreyelands egy közel másfél éves szünet után zúz ismét Budapest dallamosabb progmetalért rajongó lakosságának, ezért mindenképpen eseményszámba megy a műsoruk, amely már olyan nemzetközi nevek előtt is bizonyított korábban, mint a Queensryche, a  Fates Warning, a Leprous vagy legutóbb az Adrenaline Mob.

 

Dreyelands

 


A záróakkord (vagy inkább kozmikus akkordhalmaz) a Leander Rising-ból ismert Takács Jozzy vezette String Theory lesz, akik experimentális, fúziós jazz-rock-metal-funk egyveleggel az este legelvetemültebb és egyben legizgalmasabb zenei élményét ígérik, ami még Kudlik Júlia és a Delta sorozat rajongóinak is kellemes perceket okozhat.

 

String Theory

 


A belépő a szokásos 1000 magyar birodalmi kredit! Várunk mindenkit!

A Prog legyen velünk!

FB esemény:
https://www.facebook.com/events/683324688368519/

A zenekarok elérhetőségei:

At Night I Fly:
http://www.atnightifly.hu/
http://www.facebook.com/atnightiflyband

Ad Astra:
https://www.facebook.com/adastrahungary

Dreyelands:
http://www.dreyelands.com/
http://www.facebook.com/dreyelandsband

String Theory:
http://www.stringtheory.hu/
https://www.facebook.com/stringtheoryhu

 




 

Címkék: 
At Night I Fly
ad astra
Dreyelands
String Theory