Bejelentkezés

x
Search & Filters

Gary Lucas interjú - "A blues az, ami összeköti az embereket"



A múlt héten Budapesten járt Gary Lucas gitáros, dalszövegíró, Grammy díjra jelölt zeneszerző, hogy a DeBORT zenekarral rögzítsenek egy új albumot. A szállodájában sikerült beszélgetnem vele a zenéjéről, a munkásságáról, a jövőbeni terveiről.

Rockbook: Olvastam az életrajzában, hogy sok mindent kipróbált már az élete folyamán, volt zenei dj, filmet is késztett diákként. Mi volt az ami miatt végül is a zenélés mellett döntött?


Gary Lucas: A szívem mélyén mindig zenész akartam lenni, csak láttam, hogy milyen nehéz szakma ez és ettől kicsit megijedtem. Ezért próbálkoztam sok mindennel. Amikor azt éreztem, hogy elértem egy szintet a zenében, akkor döntöttem el, hogy ez lesz a foglalkozásom és csak ennek élek. Ez egy olyan hosszú folyamat volt, ami alatt sokkal jobban megismertem magamat. Sok egyetemen, akadémián tanítok fiatalokat, és ezért tanácsolom nekik is azt, hogy ha a szívük mélyén zenélni akarnak, akkor csinálják.

Rockbook: Több, mint 20 albuma jelent eddig meg, mi az, ami erőt ad Önnek, hogy újabb és újabb projektekbe fogjon?

Gary Lucas: 27 egészen pontosan, tegnap számoltam meg. Dupla ikrek vagyok, valószínűleg innen ered az energiám. Meg talán a nevemből. Ahogy Shakeseare mondja mi a név?  A Gary az óangolban lándzsát jelent a Lucas pedig fényt. Ez tetszik! Mindig azt érzem, hogy csak úgy szikrázom a színpadon, fényt szórva a zenémmel a sötét sarkokba is. Captain Beefheart egyik dalszövegében írta, hogy „egy helyben állni, annyi, mint veszíteni” -  ami annyit jelent, hogy ha nem lépünk előre csak egy helyben ácsorgunk nem jutunk semmire és mindent elveszíthetünk Ez az én filozófiám is és ezek mind együttesen adják azt a hihetetlen energiát, ami bennem van.

Rockbook: A zenei karrierjének hála, bejárta már a világot. Járt többek között Spanyolországban, Oroszországban, Angliában. Van még olyan hely, ahova szeretné elvinni a zenéjét?

Gary Lucas: Mindenhol nagyon szeretek játszani. Én azt mondom, hogy a bolygó lakosa vagyok, nem kifejezetten egy országé. Szívesen visszamennék Oroszországba, Dél Amerikába, illetve Kínába is. De szeretem Csehországot, Magyarországot is. Mindenhol jól érzem magam.

Rockbook: Rengeteg emberrel dolgozott már együtt. (Pl.: Nick Cave, Lou Reed, Leonard Bernstein, Iggy Pop). Ki az, akivel ismét szívesen dolgozna együtt, aki a legnagyobb hatást gyakorolta Önre?

Gary Lucas: A legtöbb befolyással Captain Beefheart volt rám, de talán nem is igazából zeneileg, hanem emberileg. Nick Cave-el szívesen játszanék még, de talán azért, mert Captain Beefheart már nem él. Velük új albumot is szívesen csinálnék.

Rockbook: Hogy került közös kapcsolatban annak idején Captain Beefheart-tal? Milyen ember volt?

Gary Lucas: Az egyik legrendkívülibb élőlény volt, akivel valaha találkoztam, teljesen egyedülálló volt és hihetetlen energiákkal rendelkezett. Össze tudta fogni a többi zenészt és annyira tudott mentálisan hatni rájuk, hogy együtt tudják játszani ezt a hihetetlen nehéz zenét. Bár emberileg nehéz volt vele. Nem szerettem vele például egy szobában aludni, mert volt, hogy napokig nem aludt, szórta az ötleteket, új zenéket. Viccesen azt szoktam mondani, hogy Captain Beefheart ott született, ahol az atombombákat tesztelték, biztos innen eredt az energiája, egyfajta mutációként. Egyébként ő maga is ezt mondta magáról. Excentrikus, szeretni való zseni volt, nagyon szerettem, de nagyon nehéz ember volt. Kicsit fasiszta, uralkodó típus, de nagyon szerettem vele együtt dolgozni.

 


Rockbook: Volt-e lehetősége együtt zenélni Frank Zappa-val, a XX. század egyik legnagyobb zenei géniuszával?

Gary Lucas: Egyszer találkoztam vele, de nem zenéltünk együtt. Csodás emlék, de sajnos a körülmények nem voltak megfelelőek, mivel Don Van Vliet-tel (Captain Beefhart) lévő közös munkát is érintett volna. Viszont szeretem nagyon Zappa zenéjét, ifjúkorom hőse volt.

Rockbook: Ki voltak/vannak zenéjére a legnagyobb hatással?

Gary Lucas: Nagyon sokan, például Zappa, Captain Beefheart, Syd Barrett, Pink Floyd, Kraftwerk. Sok blues zenész is, mint pl. Skip James és Son House, de akár Paulo Conte is. De talán az a legjobb, hogy ha az ember saját maga hőse lesz.

Rockbook: Melyik albumát/korszakát tekinti pályafutása csúcspontjának?

Gary Lucas: Mindig a legutolsót. Nehéz kedvencet választani. Talán a Gods and Monsters 1992-ből. De tulajdonképpen egy anya sem tud válaszolni arra a kérdésre, hogy melyik a kedvenc gyermeke.

Rockbook: Hogyan határozná meg a saját zenei stílusát?

Gary Lucas: Egy pszichedelikus primitív zene, de mindig is igyekeztem a blues gyökereit megtartani a zenémben. A blues az, ami összeköti az embereket, a zenéket és akár még a kínai operában is meghallom a blues elemeit.

Rockbook: 2012-ben jelent meg bakeliten csak Csehországban a Bohemian Classics című albuma. Tervez hasonlót? Esetleg magyar népdalok feldolgozását?

Gary Lucas: A cseh anyag azután született meg, hogy Martin Palous,  a cseh ENSZ nagykövet és annak  anyósa, Dana Nemecova (híres cseh disszidens, Vaclav Havel barátja és a Charter 77 énekese) meghallgatta a 30-as évekbeli sanghai popzenére épülő kínai cd-met (The Edge of Heaven),és megkérdezték, hogy megcsinálnám-e ugyanezt a cseh zenével a saját stílusomban. Én igent mondtam rá és ennek eredményeként jelent meg 2012-ben a Bohemian Classics. Nagyon szívesen megcsinálnám a magyar zenével is ezt, de egy pár hónap előkészület mindenképpen kellene rá, hogy áthangszerelhessem és hát anyagi forrás is kell hozzá. Nagyon szeretem egyébként a magyar zenét, Liszt és Bartók nagy kedvenceim. Egyébként Kelet Európai gyökerekkel rendelkezem, a vezetéknevem a Lucas a Lichtenstein-ből ered. Valószínűleg a mostani Csehország Bohémia részéről vándoroltak ki az őseim Amerikába, ami egyébként az Osztrák-Magyar monarchia része is volt. Emiatt ha Magyarországon vagyok, azt mondom, magyar gyökereim vannak, ha Csehországban, akkor pedig cseh.

 

Gary Lucas & Gods and Monsters - Swamp T'ing

 


Rockbook: 2012-ben megjelent egy könyve is, „Touched By Grace” címmel, ami kiváló kritikákat kapott. Honnan jött az ötlet a könyvírásra?

Gary Lucas: Nagyon régen szerettem volna írni egy könyvet Jeff Buckley-ról, főleg azért mert nagyon sok hír, cikk, életrajzi jellegű könyv jelent meg róla, amik sajnos sokszor pontatlanok voltak. Én pedig szerettem volna megírni a közös zenéléseket, a dalok írását, és szerettem is vele együtt játszani. Jeff halála után többször nekifogtam a könyvnek, volt érdeklődő kiadó is, akik végül visszaléptek. Végül Olaszországban egy Jeff Buckley tribute koncertet játszottam Riminiben egy fan clubnak és ott találkoztam egy kiadóval, aki végül is elindította ezt a könyvet.

Rockbook: Csak olasz nyelven jelent meg?

Gary Lucas: Eredetileg angolul jelent meg az USA-ban és Angliában a Jawbone kiadón keresztül, de folynak a tárgyalások, hogy megjelenhessen magyar nyelven. Reméljük sikerül más egyéb nyelveken is kiadni.

Rockbook: Nem véletlenül ülünk itt ma este Budapesten, a héten vettek fel egy lemezt a DeBOrt zenekarral…

Gary Lucas: Igen, a héten sikerült ezt felvenni, nagyon jó kis anyag lett, alig várom, hogy publikálhassuk. Ezen kívül egy-két eredeti magyar népdalt is feldolgoztunk egy magyar énekesnővel, Szabó Enikővel. Persze azokról sem hiányoznak pszichedelikus gitártémáim.Mindenhol szívesen dolgozom fiatal zenészekkel, énekesekkel. Nemrégiben Kubában is vettünk fel helyi zenészekkel hasonló, régi dalokat.

Rockbook: Hogy ismerte meg a DeBORT zenekart?

Gary Lucas: Dezső Antalon (A DeBORT zenekar szaxofonosa, A szerk.) keresztül ismertem meg a zenekart, Tóni akkor még a Tudósok nevű zenekarban zenélt, ők egyébként játszottak kint New Yorkban is, akkor találkoztunk és játszottunk együtt Budapesten,  New Yorkban és Németországban is. Nemrégiben Tóni kint volt nálam New Yorkban és megbeszéltük, hogy csinálunk Budapesten egy élő koncertet, ami decemberben a Budapest Jazz Klubban nagy sikerrel meg is valósult és onnan jött az ötlet, hogy csinálnunk kéne egy közös lemezt is. Nagyon szeretem Tóniékat, ahogy zenélnek, külön-külön, és mint DeBORT együtt.

Rockbook: Mikorra várható a közös lemezük?

Gary Lucas: Azt gondolom, hamar. Már keverés alatt van az anyag, nagyon gyorsan sikerült felvennünk. Reményeink szerint április-május körül már a nagyközönség is hallhatja. Persze ez még függ a kiadóktól is, melyik kiadó lát benne majd fantáziát.

Rockbook: Közös turnét terveznek?

Gary Lucas: Igen, a lemez megjelenése után mindenképp.  Magyarországon kívül még Lengyelország, a Baltikum és Oroszország van tervbe véve, de még nincsenek lekötve dátumok, folynak a tárgyalások, szervezés alatt vannak a koncertjeink. És reményeim szerint az USA-ba is sikerül néhány koncertet adnunk.

Rockbook: Milyen zenei projekteket tervez a jövőre nézve?

Gary Lucas: Minél több lemezt felvenni, minél több koncertet adni. Még egy könyvet is írni, hogy amikor itt hagyom a világot maradjon utánam valami.

 

 

 

Máthé Kriszta
 

Címkék: 
Gary Lucas