Bejelentkezés

x
Search & Filters

Genetikailag fülbemászó slágerek, vintage rock n' roll alapon - Volbeat: Seal The Deal & Let's Boogie (2016)

Az album borítóján a múlt század elejét – vagy még korábbi időszakot idéző csupasz öklű bokszmeccsre invitáló férfiút még csak-csak értem – aki fitymálja a lemezt, annak velem gyűlik meg a baja! – de a háttérben álló, és a gonosz különböző megtestesülését jelképező nézőközönség már felvet némi kérdezni valót: nem úgy, mint az új Volbeat anyag, ami kielégítő edzettséggel gyúrja össze a csapat 2010 előtti és utáni korszakait.

Bevallom, én a legtöbb kritikussal ellentétben nem éreztem rádiósan puhánynak a múltkori albumot, sőt, a King Diamond-i szeánszot idéző vendégszerepléses gonoszkodás egyenesen egy olyan dimenzióba katapultálta a bandát, ami még kezdeti, Metallicásan riffelős korszakukon is túlnyúlt, de így, három év távlatából elismerem, hogy kissé eklektikus lett az anyag, amelyben könnyedén felsejlettek a rádiós próbálkozások is. Ez mondjuk – ellentétben a metál-kánonnal – számomra nem egyenlő a népirtás súlyával –, lehet, hogy éppen ezért is vált egyik kedvenc albumommá az OGSL, az pedig miért is lenne baj, ha nem csak underground klánok és a szabadkőművesek tudnak az ötletes egyveleget nyújtó bandáról?

Azoknak azonban, akik a "régi" irányvonalat hiányolják, mindenképpen jó hír, hogy Poulsenék visszavettek a kísérletezgetésből, vagyis az alapokban visszatértek kissé a riffelősebb, gyökereket megidéző – hallgasd csak meg a nyitó szerzemény COC-t idéző groove-ját – hatásokhoz, melyekre aztán szabadon építhették rá a populáris cirádákat: így aztán nem annyira feltűnő a tulajdonképpeni hatásvadász jelleg megmaradása, hacsak nem vesszük annak az azonnal dúdolásra kényszerítő dallamokat, és az olyan cirkuszi bűvészmutatványt, mint a "For Evigt" countrys ügyeskedése, a "The Gates Od Babylon" keleties bazseválása, vagy a "Goobye Forever" női vokálja (nem beszélve a két feldolgozás kockázat nélküli, remek feldolgozásáról).

 

 

Rob Caggiano jelenlétének súlyát nem igazán tudom eldönteni, egyrészt nem érzek markáns változást az eddigiekhez képest, másrészt tényleg van elhelyezve egy-két pofásabb gitárszóló a dalokban, jóllehet, a Volbeat zenéjében mindig is inkább a lüktető tempó, és az ötvenes évek rock n' rolljának hullámzása volt a meghatározó, mintsem az ezerujjú gitárakrobatika.

Vendégből ezúttal Danko Jonest kapjuk, akivel aztán egy pofás punk n' boogiet varázsolnak a fiúk, ez persze ilyen dallamérzékkel nem nehéz – talán kissé ellentmondásos módon itt is az album gyenge pontja: akármennyire is szerethetjük a csapatot – sőt, annál inkább, hiszen akkor ismerjük is – kénytelenek lehetünk elismerni egyes régebbi számok újrahasznosítását, már ami a dallamokat illeti, de ha jóindulatúak vagyunk, fogjuk rá az egészet a nyuszira, izé, a markáns és jellemző melódiaforrásra.

Lehet persze szidni a bandát az ismerős fordulatok miatt, ám az tagadhatatlan, hogy kiváló bevezetők lehetnek a metal világába ezekkel a genetikailag fülbemászó slágerekkel, visszahozva kissé a vintage rock n' roll alap valamikori hasonló – és a népszerűségi rátát olyannyira meghatározó – tulajdonságát. Még azoknak is, akik egyébként megijedtek a csupasz öklű bokszolóktól.

 

A "Seal The Deal & Let's Boogie" dallistája:

01. The Devil's Bleeding Crown
02. Marie Laveau
03. The Bliss
04. The Gates of Babylon
05. Let It Burn
06. Black Rose
07. Rebound
08. Mary Jane Kelly
09. Goodbye Forever
10. Seal The Deal
11. Battleship Chains
12. You Will Know
13. The Loa's Crossroad
 

 

Garael

Forrás: Dionysos Rising