Bejelentkezés

x
Search & Filters

George Lynch: "hazudtam"



Bár a Lynch Mob búcsúturnéja márciusban véget ért, George Lynch továbbra is a zenekar nevét használva koncertezik Andrew Freeman, Brian Tichy és Jaron Gulino társaságában. A gitáros a The Rock 'n' Blues Experience podcastben beszélt ennek okairól.
 
"Azt hiszem, kijelenthetem, hogy elég sok rossz döntést hoztam életem során, úgyhogy ha valaki tőlem kérne tanácsot, az lesz a legjobb, ha az ellenkezőjét csinálja annak, amit mondok! laugh Sosem szerettem a főnökszerepet és a menedzseri pozíciót. Én mindig is csak arra vágytam, hogy gitározhassak és dalokat írhassak, de ettől függetlenül persze igyekszem azt tenni, amit helyesnek érzek.
 
Az év elején eldöntöttük - vagyis ha jól emlékszem, én mondtam ki az utolsó szót - hogy a 35 éves jubileum pont ideális alkalom lenne arra, hogy kiadjunk még egy utolsó albumot és egy jó kis turnéval tegyünk pontot a történet végére. Ezért is választottuk a The Final Ride (az utolsó menet) elnevezést. Nem arról van szó, hogy kirúgtam volna a többieket, hanem megbeszéltük, hogy abbahagyjuk és mindenki megy tovább a maga útján, ez a bejelentés azonban akkor érdeklődést generált, hogy az ügynököm hirtelen egy csomó ajánlatot kapott és győzködött, hogy ne fejezzem be, hanem vállaljak be még pár koncertet. Szóval ez volt a kiindulópont, most pedig ott tartunk, hogy azóta is fellépünk és lehet még több lemezünk is. A felállás változott, de Brian Tichy visszatért, rajta kívül pedig itt van még Andrew Freeman és Jaron Gulino is, úgyhogy egész jó kis csapatot alkotunk és miért is ne zenélnénk tovább?
 
Azóta persze sokaktól megkaptam, hogy azt mondtam, vége lesz a Lynch Mob-nak. Nos, hazudtam! Meggondoltam magam. Sajnálom! Pereljen be, akinek ez nem tetszik és találkozzunk a bíróságon! Fogalmam sincs, mi mást mondhatnék. Ez van. Gyakran hozok ostoba vagy elhamarkodott döntéseket és ez is az volt."