Bejelentkezés

x
Search & Filters

Gondolatok a norvég black metal hírhedt időszakáról



Ihsahn az Emperor egyik alapító tagja volt, de szólóban is szép sikereket tudhat magáénak. A zenész már a 90-es évek elején is aktív volt, amikor nem kevés botrány és balhé övezte a norvég black metal színteret és most ezt az időszakat elevenítette fel egy interjúban.
 
"Alapvetően egy nagy baráti társaság voltunk, de mindig odafigyeltünk a külsőségekre, a sajátos hangulat megteremtésére. Euronymous (a Mayhem egykori gitárosa, akivel Varg Vikernes végzett) boltjában például minden fekete volt és gyertyák világítottak, miközben black metal szólt. Tele voltunk energiával és rengeteg bátorítást kaptunk - talán túl sokat is.
 
Mindenki felkapta ránk a fejét, mi pedig megragadtunk minden lehetőséget, hogy rátegyünk erre még egy lapáttal, legyen szó akár templomégetésekről, akár börtönbüntetésekről. Ugyanakkor sokan gyűlöltek minket, már önmagában a kinézetünk miatt. Engem például egyszer öten összevertek és senki le sem szarta, hogy mi lesz velem. Az akkori színtér egy életforma és egy sajátos tudatállapot volt, ami sok szempontból elég károsnak bizonyult, de elég elszánttá is tett minket, így összességében én inkább pozitívnak tartom az egészet."
 
Ihsahn